;

Horthy Miklós;Beck Tamás;

Beck Tamás

- Horthy arca

Merő esetlegesség, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós a református hitet vallotta. Ez magyarázza, hogy elsősorban a mai magyar református egyház igyekszik ápolni emlékét, illetve feléleszteni kultuszát hazánkban. Személyes tapasztalatom azonban, hogy a "trón és oltár" közötti szövetséget áhító valamennyi felekezet klérusa nosztalgiával tekint az egykori kormányzó nevével fémjelzett korszakra. Azt is tudom, hogy a probléma nem hungarikum. E sorok írója évekkel ezelőtt meghökkent, amikor egy varsói templom egyik mellékoltárán megpillantotta Pilsudski marsall égő gyertyákkal körülvett arcképét. Pedig Lengyelország egykori erős embere, bár Horthynak kortársa volt, a német külpolitikával szemben lényegesen nagyobb rezisztenciát tanúsított, mint a Főméltóságú Úr. És nem mellékesen: diktátori hajlamaihoz nem társultak erős antiszemita érzelmek.

Az illetékes egyházkerület esperes-gondnoki testületének szánalmas mellébeszélése Horthy szobrának avatása kapcsán mindenesetre arról tanúskodik, hogy a történelmi egyházak nem veszik komolyan a legutóbbi magyarországi népszámlálás eredményét; történetesen azt, hogy az elmúlt időszakban drámai módon csökkent híveik lélekszáma, amit én egyértelműen a klérus pártpolitikai szerepvállalásával hozok összefüggésbe. Pedig lehetne másképpen. Nem lenne muszáj retrográd eszmék terjesztőinek szegődniük. Ezek az egyházak fel tudnának mutatni olyan személyiségeket is önnön múltjukból, akik valóban tiszteletre méltóak. Hock János katolikus papot például, aki emigrációjában Horthy rendszerének bírálója volt, és tevékenységéért távollétében is elítélték idehaza. Vagy régebbre visszatekintve: Horváth Mihály püspököt és történetírót, a polgári átalakulás és a liberalizmus elkötelezett hívét, aki a felsőházban a főpapok közül egyedül foglalt állást az ancien régime ellen, és szólított fel az 1848-49-es szabadságharc támogatására. (Akkoriban az "apostoli király" iránti lojalitás érdekes módon még felülírta a felsőpapság tagjaiban a nemzeti érzelmeket.) És egy példa a közelmúltból: Bulányi Györgyöt, aki a kádári pártállammal való kollaborációt megtagadta, s felettesei ezért eltiltották a lelkipásztori tevékenységtől.

Nem meglepő, hogy mind Orbán Viktor, mind pedig az államfő hallgat a Szabadság téri református templomban történt eseményekről; még egy rövidke kommüniké kibocsátására sem hajlandóak. Mit várhatnánk tőlük, amikor a kormányhoz közelálló lapok évek óta igyekeznek tisztára mosni Horthyt, illetve alakját leválasztani Hitlerétől. A hajdan jobb napokat látott Magyar Hírlap pár éve arra a badarságra vetemedett, miszerint Horthy "mélyen megvetette" a náci Németországot és annak vezetőjét. Az igazság ezzel szemben az, hogy Horthy informális kapcsolatai is jók voltak a náci vezérkar tagjaival. Burton C. Andrus, a nürnbergi börtönparancsnok tudósít róla, fogságba esését követően a kormányzó milyen oldott beszélgetéseket folytatott a főbűnösökkel. Végül - szintén a börtönparancsnok visszaemlékezése alapján - azt szeretném illusztrálni, hogy a most szakralizálni kívánt Horthy milyen gőgös, kicsinyes és rátarti ember volt: "Horthy röviddel ezelőtt arcátlanul beszélt egyik tisztemmel, azt hangoztatva, hogy a tiszt tőle, mint államfőtől, nem veheti el a derékszíját. Odamentem hozzá és alaposan lehordtam, ő pedig dühöngött." (Burton C. Andrus: A nürnbergi huszonkettő; Kossuth Könyvkiadó 1982; 50. o.)