Nem érdeklik a trendek. Nem híve a szigorú, minimalista stílusnak. Egyedi figura, ennek megfelelő környezettel: a hatalmas, egyterű lakás plafonját bakancs stukkó díszíti; körben tarka-barka mütyürhegyek és vagy ötszáz különböző méretű tehén, a legváltozatosabb anyagokból.
- A szüleim megpróbáltak belőlem konszolidált úrilányt faragni, nem sok sikerrel. Gizda voltam, sokat olvastam, rengeteget jártam színházba és mindig azt csináltam, amit akartam. Karácsonyoztunk, jött a Jézuska - azt, hogy zsidó vagyok, csak nagykoromban tudtam meg. Szerettem a pezsgést, a társasági életet. Ma is így van, csak amikor rám tör a hiszti, önmagamat is nehezen viselem, nemhogy másokat.
- Az "átkosban" voltál fiatal. Rabnak érezted magad?
- Kicsit tudathasadásos állapotnak éltem meg azt a kort. Tudtam, hogy a fasizmus elsöprésében az oroszok döntő szerepet játszottak, de a rendszert, ami utánuk jött, nehezen viseltem. Álmomban sem gondoltam, hogy elkövetkezhet az idő, amikor magasabbak a falak és szigorúbbak a korlátok, mint akkor. Ráadásul a mai politikai katyvasz valami ájtatos szósszal van meglocsolva, hogy "minket csak a jobbító szándék vezérel". A történelem során rengeteg baromságot és gonoszságot követtek el a jó szándékra hivatkozva. Hitük szerint a nácik is használni akartak több millió ember kiirtásával, hogy mi, koszos zsidók ne rongáljuk az árja népet.
- Miért éppen színész lettél? Utáltad a számokat?
- Fukar vagyok, tehát jól számolok. Egyébként imádtam a színházat és rettentő tehetségesnek éreztem magam, meg hát nem bírok korán kelni, és ott nem kellett… Csodálatos hét évet töltöttem Szegvári Menyhérttel a Pécsi Színházban. Amikor eljött, én is eljöttem, ezzel fejest ugrottam a bizonytalanba, mert akkor még nem létezett a Pa-Dö-Dő.
- Szerinted kifizetődő dolog a hűség?
- Bizonyos körökben nagyon is az, főként ha vakbuzgóság társul hozzá. Amúgy nem kifizetődő, de én mindig ragaszkodó és mások mellett kiálló ember voltam, képtelen vagyok másképp működni. Például nem maradtam volna ott a Nemzetiben Vidnyánszky mellett. Mert ha hű akarok lenni önmagamhoz, ilyen helyzetben távozni kell.
- A Pa-Dö-Dő fricska volt. Tudatosan lázadtatok mindenféle konvenció ellen?
- Eleinte mustrálgattuk egymást Mariannal, vajon nem vagyunk-e vetélytársak? Ő jazzt énekelt, én színházban játszottam - nem veszélyeztettük egymás köreit. Jól éreztük magunkat együtt, sokat beszélgettünk, nagyokat zabáltunk, úgyhogy a 70 kilónkhoz rögtön felkaptunk még 30-40-et. Sose akartunk belesimulni a középszerű általánosságba. A kék hajjal, a kövérséggel, a bakanccsal a másságunkat hangsúlyoztuk. Még bőven nem voltak díszjelelők a köztévében, amikor kitaláltuk, hogy csináljunk egy számot jeleléssel. Ebből aztán szokás lett: nincs Pa-Dö-Dő koncert jelelés nélkül. Ami többek közt arról szól, hogy a kisebbségek is a magyar társadalom részei. Szóval mi nem akkor lettünk empatikusak, amikor tolószékbe kerültem. Sérült vagy hátrányos helyzetű gyerekek, felnőttek előtt ingyen léptünk fel, ha a bevételt jó ügyre szánták. Előfordult, hogy csalók vágták zsebre a hasznot, azóta jól megnézzük, kivel tárgyalunk. Írtunk dalt a Kézenfogva Alapítványnak, jártunk hajléktalanoknál Iványi Gáborral, most Czeizel Barbarával egyeztetünk egy koncertről, a bevétellel a korai fejlesztést szeretnénk segíteni. Nem múlik el nap, hogy ne beszélnénk, a harminc év alatt sose veszekedtünk, a két legjobb barátom közül Mari az egyik.
- Derűsnek látszol. Mintha nem úgy élnéd meg a tolószéket, hogy átkerültél az élet napos oldaláról az árnyékosra.
- Mert nem kerültem át! Ez az állapot nem rám ró nagyobb terheket, hanem azokra, akik cipelnek, segítenek nekem. Huszonéves koromban állapították meg az orvosok, hogy szklerózis multiplexben szenvedek, de csak évtizedek múlva, hirtelen következett be, hogy nem tudtam járni. Ugyanott lakom, ugyanúgy élek, utazok, mint régen. Nincs betegségtudatom, nem érzem magam betegnek. A tolószék egy állapot - nem vagyok tőle boldog, de boldogtalan se. Nem lettem mániás, nem kattanok rá csodás gyógyulásokról szóló kacsákra. Vannak szakemberek, akik keresgélnek, kutatgatnak, feltérképezik a lehetőségeket, esélyeket. Majd szólnak, ha találnak valamit.
- Műsort vezettek a Klubrádióban. Ha a közrádióba hívnak, akkor se mondtatok volna nemet?
- Nem hívtak, így nem kerültünk efféle döntési helyzetbe. Egyébként imádom az élő adást! Igazi adrenalin-fröccs, muszáj topon lenned, nem beszélhetsz csúnyán, nem káromkodhatsz, nem küldheted el a riportalanyt a francba. Gondolkoztam rajta, hogy beülök az iskolapadba és megtanulom a szakmát, de általam tisztelt és szeretett ősrádiósok lebeszéltek. Azt mondták, bennünk épp az a különleges, ami nem tanítható: minket tényleg érdekel, aki ott ül velünk - és ez átjön. Az embernek különböző életszakaszai vannak, s mindig azt kell csinálnia, amit a sors hoz. Most ezt hozta és nem kell választanom, énekes vagyok-e vagy rádiós, mindkettő lehetek szabadon.
- Állami támogatást nyilván hiába kérnétek egy Aréna koncertre. Viszont békén hagy titeket a hatalom.
- Azért kézzelfogható a mellőzöttség, amiben részünk van. Erősen csökkent a felkéréseink száma, sok helyen nemkívánatos személyek lettünk. Tudunk disztingválni, színpadon nem politizálunk - ettől függetlenül az ellenséges tábor tagjai vagyunk. Ami nem baj, végül is vidám dolog ellenzékben lenni, pozitív energiákat lehet belőle nyerni. Mondjuk ezt akarták a legkevésbé, de mára összekovácsoltak egy csomó embert, akik sok dologról másként gondolkoznak. És ez jó… Én még most is szeretek itt élni. Pedig micsoda ország az, ahol a kormányzat gyűlölettanácsadót alkalmaz kampánycélokra, vagyis gyűlöletre képezteti ki magát a mi pénzünkön? Lassan egy amerikai sci-fire kezdünk hasonlítani, ahol a földönkívüliek kizsákmányolják a bolygó lakóit, nem tudni, miért. Azt kívánom magamnak és mindenkinek, hogy ne kelljen állandóan a büdöslábú politikával foglalkozni! Nem érdekel az iszapbirkózás, de az igen, hogy folyamatosan hülyének néznek és a pofánkba hazudnak.
- Felépítetted a saját világodat. Megtehetnéd, hogy ne arra figyelj, mi zajlik körülötted.
- Megtehetném, de akkor le kéne magam köpni. Ha süket és vak volnék, az nem én lennék. Ami itt történik, idegek harca is. Nem lehet kimaradni belőle, akarod vagy sem, hat rád. Megpróbálják lerombolni az önbecsülésünket. Megaláznak, megbélyegeznek, családtagokat, barátokat fordítanak szembe egymással. Engem nagyon nehéz megingatni, de ha örökké azt hallom, hogy "mi vagyunk a tutik", akkor előbb-utóbb kételkedni kezdek, hátha én tévedek. Három dolgot tartok olyan értéknek, amelyek nélkül nem lehet vagy nagyon nehéz élni: az őszinteséget, a demokráciát és a barátságot. Arra kell törekednünk, hogy ezeket legalább a privát szféránkban megőrizzük.
- Tornádó ellen nem véd a sátor. Mi vár ránk? Földalatti mozgalom leszünk?
- Az első két évben mindenki azt hangoztatta: a Fidesz leválthatatlan. Csakhogy vágják maguk alatt a fát, mind jobban magukra haragítják az országot, egyre többen látnak át a kommunikációs és egyéb trükkjeiken. Az nem döntő, hogy mi a saját köreinkben dühöngünk, puffogunk, mert sokan is kevesen vagyunk. De járunk vidékre, látunk szegénységet és mindenütt halljuk, hogy "bárkit, csak a Fideszt ne"! Néha eszembe jut Karinthy írása, amelyben az emberek egyenként Jézust kiáltanak, a tömegben mégis Barabásnak hangzik. Ugyanakkor optimista ember vagyok, és hiszem, hogy ha a demokratikus tömörülések nem hatalmi harcokkal, egyéni sértődésekkel, piszlicsáré szócsatákkal lesznek elfoglalva, ha létrejön az összefogás, akkor igenis meg lehet dönteni ezt a jobbra húzó, ártalmas, despota kormányt.