Csoóri Sándor a napokban a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját kapta. Nem kérdés, hogy költői életművével kiérdemelte a négy millió forinttal járó elismerést. Az alkalom azonban jó lehetőség arra, hogy felidézzük milyen elévülhetetlen érdemei vannak Csoórinak abban, hogy most két művészeti akadémiánk van.
A rendszerváltás után Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke úgy döntött, hogy a művészeket képviselő, 1949-ben megszűnt széptudományi alosztályt pótlandó létrehoz egy saját alapszabállyal és közgyűléssel rendelkező, az MTA önálló társult intézményként működő művészeti akadémiát.
1991 késő nyarán az elnök dörgicsei nyaralójába hívta író barátait, ott volt Cseres Tibor, Domokos Mátyás, Hubay Miklós, Konrád György, Mándy Iván, Szabó Magda és Vas István, később Kosáry Mészöly Miklóst és Csoóri Sándort is meghívta a folytatódó megbeszélésekre. Cseppet sem ideológiai alapon szerveződő társaságról volt tehát szó.
Az MTA közgyűlése 1991. december 2-án elvi döntést hozott a Művészeti Akadémia létrejöttéről, kinevezve a szervező bizottságot, melynek Csoóri is tagja volt. Igaz, a bizottság egy másik tagja, Cseres Tibor által felolvasott, több művész által aláírt "Ajánlás", mely ugyan csak formai kérdésekben tért el az elnök javaslatától, már a szakadást vetítette előre.
Az aláírók - köztük Makovecz Imre, Finta József, Szokolay Sándor - azt szerették volna, ha a művészeti akadémia az MTA-val azonos jogokat kap. Kosáry egyébként azért nem emelte vissza a művészeket közvetlenül az MTA-ban, mert nem volt lehetősége a több tucattal megnövekedő létszám járadékának finanszírozásra.
Másnap Cseres néhányadmagával saját akadémia szervezésébe kezdett, s mielőtt a MTA-n átfutott volna a szervezet megalapítása, 1992. január 31-én a budai Selyemgombolyítóban Fekete György helyettes államtitkár bábáskodásával, Csoóri szellemi támogatásával megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely Makovecz Imrét választotta elnökének.
Csoórit február 7-én megbeszélésre hívta Kosáry, ahol a költő már nem ígért aktív közreműködést a végül Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia néven, Kosáry elképzelései alapján létrejött testület szervezésében.
S amikor májusban tagjai közé hívták a következő levelet küldte Kosárynak: "A legutolsó óráig bíztam abban, hogy a két művészeti akadémia fényűző félreértések és véleménykülönbségek ellenére mégis csak baráti kezet nyújt egymásnak.
Mára kiderült, hogy ez a remény és én magánügyem lesz. Meggyőződésem, hogy jót akartam, s itt állok most két eltökéltség között a magam megzápult javaslatával.
Bármilyen kínos is, döntenem kell. Igazságérzetem és stílusérzékem azt súgja, hogy akkor döntök helyesen, ha helyzetemnek megfelelően senki földjén maradok, és mindkét akadémia távoli nézője és támogatója leszek".
Nem akarjuk bagatellizálni Csoóri és a szakadárok indokait, nyilván nem csupán pénzügyiek és hatalmiak voltak. Ugyanakkor e sérelmeiket a mostani kormány látványosan orvosolta.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai ma sem kapnak apanázst, nem kérnek és nem kapnak beleszólást a nagypolitikába, a Magyar Művészeti Akadémia pedig, alkotmányba betonozott, tagjait életjáradékkal kényeztető, ingatlanokkal, intézményekkel, 4,5 milliárdos költségvetéssel ellátott testület lett, papíron egyenrangú az MTA-val. Illő, hogy egy kicsit törlesszen Csoórinak, akit, ha alapítóként nem is, de szakító atyaként mindenképp tisztelhet.
