Azáltal, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélete a 2006-os ügyekhez kapcsolódó semmisségi törvényt tulajdonképpen elfogadta a Fidesz-KDNP értelmezését, amely szerint 2006-ban - ha időlegesen is-, de megszűnt a jogállam Magyarországon. Orbán Viktor ezentúl lényegében alkotmánybírósági engedéllyel mondhatja azt, hogy 2006 árulói megint a jobboldali tömegbe lövetnének.
Az Alkotmánybíróság (AB) a 24/2013. (X. 4.) AB határozatában az Alaptörvénnyel összhangban állónak találta a 2011. évi XVI. törvényt, amely semmisnek minősítette a 2006. őszi tömegoszlatások ügyében (hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság) keletkezett ítéleteket, amennyiben ezek kizárólag rendőri jelentésen, illetve rendőri tanúvallomáson alapultak. Az AB-határozatnak számtalan kiváló jogi értelmezése született, amelyek feltárták a taláros bírák érvelésének abszurditásait. Ehelyütt a határozat főbb jogi érveinek rekonstruálásával, s még inkább azok politikai és társadalmi következményeivel foglalkozom.
A leginkább megdöbbentő az, hogy a határozat mintha nem is Donáti utcában született volna, hanem egyenesen a kormányzat ideológiai designerei diktálták volna tollba. Ennek alátámasztására érdemes három érvre felhívni a figyelmet, amelyek bármelyik Fideszes (2006-ról szóló) propagandaanyagban megállnák a helyüket. Először is az Alkotmánybíróság egyik fő érve a jogszabály alkotmányosságát illetően az, hogy a törvény analóg a korábbi semmiségi (főként a kommunista diktatúra, s leginkább az 1956-os forradalommal kapcsán az alkotmányossággal ellentétes büntetőítéletek ügyében hozott) törvényekkel.
Másodszor a határozatot 11:3 arányban elfogadó bírák érveléséből az olvasható ki, hogy 2006-ban a törvénnyel érintett időszakban, Magyarország tartalmi szempontból nem volt jogállam: "… 2006 őszén Magyarországon deklaráltan a jogállam keretei között, de azzal összeegyeztethetetlen események történtek." Azzal azonban, hogy mikor és legfőképp miért állhatott helyre a jogállam, adós marad a testület. Végül az AB nyíltan elismeri azt, hogy a szóban forgó semmiségi törvénybe, bizony beletörne az alkotmányos büntetőjog bicskája, ezért behozza a kormányzat által többször emlegetett - jogilag igen kevéssé körülírható - "társadalmi megbékéléshez fűződő közérdeket". Vagyis a határozat szerint az igazságosságra és a közérdekre hivatkozva lényegében indokolható az ilyen kivételes szabályozás, még ha nem is egészében felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Azért arra is utaljunk, hogy Lévay Miklós, Bragyova András és Kiss László szerint a semmisségi törvény alaptörvény-ellenes.
Fordítsuk le mindezt a politika nyelvére? A Fidesz-KDNP, és persze a szélsőjobboldal, közelmúltbeli "eredetmítoszának" legfontosabb darabja, a 2006-os őszi események az 1956-os forradalom és szabadságharc léptékével mérhetőek, ahol a bátor és egyszerű polgárok az elnyomó kommunista hatalom ellen adták az életüket egy nyilvánvalóan nem jogállami, diktatórikus jog- és politikai rendszerben. Ezért magától értetődő természetesség, hogy a "forradalmárok" reparálása érdekében minden, tehát adott esetben még az alkotmányosan unortodox eszközt igénybe kell venni. Ennek a nyilvánvaló képtelenségnek a politikai gyakorlatba való átültetésére sem kell sokat várni, hiszen Orbán Viktor e határozat fényében "joggal" érezhette magát felhatalmazva arra, hogy a következőket mondja október 23-ikai ünnepi(?) beszédében: "Először is tudjuk, hogy a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is… Tudjuk azt is, mindig voltak olyanok, akik segítették a külső ellenséget… Tudjuk azt is, hogy 2006-ban, 16 évnyi demokrácia után ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán… Tudjuk jól, ne legyen kétségünk felőle, ma ismét közénk lövetnének - jó esetben gumilövedékkel -, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit."
A helyzet tehát súlyos: a kormánypártoknak immáron "papírjuk van" arról, hogy 2006 ügyében az ő felfogásuk "az alkotmányos", s ezen az alapon maguk határozhatják meg azt, hogy kik a múlt és a jelen forradalmárai, és kik a nemzet árulói. Vagyis kik azok a nemzetárulók, akik külföldi érdekeket kiszolgálva, akár még saját nemzetükre is rátörhetnek. Lényegében ez a politikai háttere a semmisségi törvénynek, s azzal, hogy mindezt alkotmányosnak ítélte az AB, szabad utat engedett a kormánypártok nemzetmegosztó retorikájának. Mindez pedig beláthatatlan károkat okozhat annak a politikai közösségnek, amelyet súlyosan eluralt az egymást kizáró ellenfogalmakban (kommunista-antikommunista, nemzeti-nemzetietlen) való gondolkodás.
A második Orbán-kormány intézményesítette azt, hogy a politikai akartból jogszabály születik, az átpolitizált jogrendszer pedig a politikai célkitűzések igazolását adja. Ha ezt megfűszerezzük azzal, hogy a jogszabályok megalkotásának végső indoka az ezerképpen definiálható "közérdek", és nem az alkotmányosság követelményei, akkor olyan gyúelegyet kapunk, amely előbb-utóbb rá fog robbanni a politikai közösség egészére.
Természetesen azokra is, akiket kizártak abból.
