;

kormány;minimálbér;

- A minimálbéres ország

"Akinek nincs semmije, az annyit is ér". Az elhíresült lázári kinyilatkozás, cáfolat híján kormányzati vélemény is. A kérdés már mostan az, hol kezdődik a semmi? Jövedelemben, vagyonban, emberben.

Ne találgassunk, nézzük a tényeket. A kevesebb, mint négymillió bérből és fizetésből élő munkavállaló negyven százaléka minimálbérért dolgozik, legalább is így van bejelentve. A minimálbér az a 390/2012. számú kormányrendeletben rögzített legkisebb összeg, ami kötelezően kifizetendő, és munkabérnek minősül. A formál logika szabályai szerint, a minimálbér a minimális munkateljesítmény forintbéli ellentételezése. Ezt az állítást fényest igazolja a felcsúti polgármester-vállalkozó esete.

Nevezett illető cége négymilliárdos éves bevételéből - a társadalmi igazságosság elvárásainak megfelelően -, nyolcszáz millió osztalékot zsebelt be, miközben 225 alkalmazottjának egész évben 165 millió forint munkabért fizetett ki. A jövedelemkülönbség közte és a munkásai között, több mint 1400-szoros! A világ kulturáltabb felén ez az aránytalanság elképzelhetetlen, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) viszont ez normális jelenség. Ezeknek az embereknek ennyit ér a munkájuk. Kevesebbet, mint havi hatvan ezret, és kevesebbet, mint évi hétszáz ezret. Szarul dolgoznak. Lusták, pontatlanok, mihasznák, semmirekellők. Nem érdemelnek többet. Annyit érnek, amennyijük van. Semmit.

Ezen a ponton megtörni látszik a logikai ív. Merthogy reggeltől estig dolgoznak, hiszen valamin kell, hogy alapuljon a sikeres vállalkozó-polgármester cégének négymilliárdos bevétele. Miután cége nem szellemi tevékenységet folytat, hanem csatornákat, utakat és egyéb közműveket épít, a komoly gépesítés ellenére nagy az élő-, fizikai munká igénye. Úgy látszik, hogy a munka alapú társadalomnak, ami felé - mint egykor a szocializmus felé - tart nemzetünk, Lázár, a Fidesz és a kormány szerint ez, a nagyon tágra nyílt jövedelmi olló a normális ismérve. Ezek szerint a NER-ben így érvényesül normálisan a munka becsülete.

A másfélmillió minimálbéren bejelentett havi nettó 64 190 forintból él. Egykeresős, kéttagú család esetében ez 32 095 forint fejenkénti összeg, az idei 92 000 forintos létminimumnak alig több mint egyharmada. (A létminimum az a jövedelem szükséglet, amely egy ember szerény körülmények közötti folyamatos életvitelét biztosítja.) Egy kétgyermekes, egykeresős minimálbéres család, a családi pótlékkal együtt 106 470 forintból él, illetve próbál a lét határán megélni. Ez fejenként 26 617 forintot tesz ki, ami a létminimum 29 százaléka. Ebből kell a rezsit, az élelmezést, a ruházkodást, a taníttatást, az újságot, a könyvet, a mozit, a színházat, a nyaralást kigazdálkodni.

Hazugság, hogy ebből meg lehet élni, mert ez az összeg pont az éhenhaláshoz, az elbutuláshoz, a társadalmi számkivetett léthez elegendő. Erre mondja Lázár államtitkár az első mondatban idézettet. Közben tudjuk, hogy mindenkinek van valami egyéb, leginkább illegális jövedelme. Hazudozunk egymásnak. Állam a polgárnak, polgár az államnak. Azon túl, hogy a minimálbéres státusz megalázó és személyiség romboló, a közerkölcsök szempontjából lesújtó. Én tudom, hogy te hazudsz, de hallgatok, ha te sem szólsz az én hazugságomról kényes egyensúlya nem az egészséges nemzetek sajátja. Közös bűn, az állam és polgára által elkövetve, de egyenlőségjel nélkül. A kiszolgáltatott, munkahelye elvesztésétől rettegő polgár felelőssége elenyésző az államéhoz képest, mert a feltételeket ő szabja.

Mivel jár a minimálbéres státusz? Legalább két következménnyel. Az egyik anyagi jellegű következmény, a másik lelki. Kezdjük az anyagival. A szerencsétlen minimálbéres, akiről előszeretettel állítják, hogy nem rendelkezik piacképes tudással, pedig a honi oktatási rendszer "terméke", akkor kerül igazán bajba, ha megbetegszik, és amikor nyugdíjas lesz. Ugyanis mindkét esetben a minimálbér a járandóság alapja, a heti vagy havi esetleges zsebbe való pótlás ugrott. A minimálbérre alapuló táppénz, ha egyáltalán mer betegállományba kerülni, vagy a szintén erre épülő nyugdíj, tovább rontja a minimálbéres életfeltételeit. Lelkét pedig talán tudat alatt az nyomasztja, hogy a jövedelmi rangsorban ő az utolsó, a társadalom és a munkaadó ennyire értékeli szakmai és emberi teljesítményét. Ha ne adj' isten munkahelyet változtat, alkupozícióját nem javítja minimálbéres státusza. Ennyit ér.

A parlamenti képviselőket láthatóan nem nyomasztja ez a másfélmillió ember sorsa, és a családjaik sem érdeklik őket. Hanem magával, vagy a képviselők offshore cégeinek további legalizálásával bajlódik. A Simor jegybank elnök offshore céges lejárató kampánya után, a kormánypárti képviselők egyhangúlag nem vették napirendre azt a javaslatot, ami megtiltotta volna számukra az ilyen cégekben való tulajdonlást. Tehát a NER-ben marad a képviselői offshore, és a megalázó, létminimum alatti minimálbér. Az egyenlőség jegyében az egyik sokat ér, a másik másfél millió - semmit. Történik mindez a XXI. században, a Kárpát-medencében, egy minimálbéren bejelentett országban, ami tudvalévőleg jobban teljesít.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!