Tanulékonyak a gyerekek, kétségtelenül. Hallgattam a minap az egyik híradásban a Fidelitas nyilatkozatát a nagy port fölvert bajai videó ügyről, megvallom, kapkodtam a fejemet. Halmozódtak a sértő, goromba jelzők, csalók, hazugok, félrevezetők, honnan, nem tudom, hamarosan előkerült 2006-ból a "szemkilövők" vád is. Hét esztendővel később, csak közben elfelejtődött a tévé székház fölgyújtása, a színpad is, amelyről barátságosan szembenézve a Jobbik rikoltozó tüntetőivel, Orbán Viktor és válogatott gárdája erőszakra buzdított.
Őszintén szólva, nem lepett meg a Fidelitas stílusa, ez a korosztály históriai tapasztalat híján ismétel, visszarág. Évtizedek alatt megéltem, hogy így cselekedtek a leventék, a Hitlerjugend, a Komszomol, a KISZ, minden nemzedék, amely irányadónak és tévedhetetlennek vélt pártot követ. Talán egy végre demokratikus szellemben nevelkedett fiatalság megtanul majd a maga fejével gondolkodni, és elsajátítja a kultúrált vita módszereit is. Egyelőre várni kell rá.
Várni azért is, mert megszokhattuk, nem a Fidelitasban, hanem magában a Fideszben alakult ki a szónoki munkamegosztás. A durva, nyers, provokáló szóhasználat mintaadója Kövér László, a parlament elnöke, Kósa Lajos, a debreceni fenegyerek, gyakran Rogán Antal is, aki ugyan a szónoki pokrócságot nem túlzottan helyettesítő szellemeskedéssel igyekszik néha "elegáns" is lenni. Az október 23.-i Hősök tere azonban bizonyította, amit korábban is tudtunk, hogy ez a szereposztás is meglehetősen átlátszó, a stílus maga az ember, Fidesz változatban személyesen Orbán Viktor. Ünnepi szónoklata jellegzetesen magán viselte, hogy a máris elkezdődött választási hadjárat alapvető modora valójában tőle származik, ő adja meg az A-hangot, azt, amire még hónapokig számíthatunk majd. Udvarias és okosan érvelő vita helyett a durvaság lesz a jellemző.
Éppen ezen a bizonyos október 23.-án, egy koraesti baráti csevegésben, nem is indulatos, a politikától megrontott hölgy mondta el megdöbbentő tapasztalatát. Vasalni készült, szórakozásként gépiesen bekapcsolta a rádiót, hátha a zenére jobban csúszik majd a vasalója. Melléfogott, a Kossuth adó tolakodott be, a műsorvezető egy szocialista és egy fideszes képviselő vitáját jelentette be. A fideszes kezdte, gátlástalanul áradt a szájából az a modor, amelyet változatlanul másolnak a Fidelitas hívei. Hazugok, csalók, és természetesen kihagyhatatlanul a "szemkilövők" is.
A szocialista képviselő nyomban közbeszólt, "uram, ez közszolgálati rádió, nem az a fórum, figyelmeztetem, ha így folytatja, fölállok, ebben a stílusban nem vagyok hajlandó folytatni". Amire a jobboldali úr, mintha mi sem történt volna, habozás nélkül változatlanul sorolta, "hazugok, csalók, szemkilövők". A szocialista ígérete szerint udvariasan búcsúzott, hallani lehetett, amint bezárult mögötte a stúdió ajtaja. A kedves hölgy már kíváncsiságból is maradt az adásnál, szenvedett tovább fél óra hosszat. Barátom felesége hangsúlyozta, őt ugyan a politika nem érdekli, egyik sem állt közelebb a szívéhez, de magában elítélte a szocialista magatartását, mert utána kerek harminc percen át gátlástalanul zúdult a szitok, a sértegetés, a riporter legcsekélyebb közbevetése nélkül. A baloldali úr, ha türelmes lett volna, néha azért közbevethette volna vitázó érveit. Föladta, ami talán nem a legbölcsebb volt.
De mellékes tényező szinte ez is. Orbán múlt szerdai szónoklatának az alaphangja kissé alaposabb figyelemre érdemes. Eddigi gyakorlata szerint kettéosztotta az országot. Haragosan, jellegzetesen demagóg módon. Vagyunk "mi", a derék hazafiak, nemzetiek, a másik oldalon pedig a "honárulók", akik az ellenséggel szűrik össze a levet. Akik - fejtegette Orbán - már 1956 után is a leigázó oroszokat szolgálták (van benne parányi igazság), de főként már 1989-ben és napjainkban is "átállnak" a túloldalra. Bírálóinkhoz dörgölőznek, kiszolgáltatják az országot az "új gyarmatosítóknak", harcra, függetlenségi küzdelemre kényszerítik a "hazafiakat". Fanatizált tömeg előtt hasznos lehet ez a szemlélet, senki sem gondol arra, vagy csak nagyon kevesen, hogy történelemhamisítás tanúja. Igen, 1989-ben csakugyan rendszerváltozás kezdődött, amelynek óhajtói és résztvevői arról ábrándoztak, tényleg fordulat lesz.
Csatlakozunk végre a Nyugathoz, napi gyakorlatban a NATO-hoz, Európához, a "szabad világhoz", amelynek szövetségesei leszünk, és talán, nem hamar, nem egyszerre, de türelemmel hasonulhatunk is hozzá, utolérhetjük irigyelt gazdasági állapotát, még inkább kijegecesedett demokratikus hagyományait. És aki ezt árulásnak, a túloldal szolgálatának tekinti, az kacsint vissza abba a múltba, amely minden volt, csak nem demokratikus. Akinek e gyakorlat visszacsempészése a célja, szükségszerűen veti meg Európát, buzdít nyíltan az igaz változás ellen. De a szónoklat történelemhamisítás volt más tekintetben is. Feledtetni igyekezett, hogy 1989-től egy ideig maga Orbán is az "új gyarmatosítókhoz" dörgölőzött, elfogadta Soros György ösztöndíjait. Kicsit később jutott más meggyőződésre, ezt hirdeti ma, de ekkora tömegben ki emlékezik rá?
Kényszerből kell tudomásul vennünk, hogy itt tartunk. És ez vár majd reánk még csaknem fél esztendőn keresztül. Most lesz csak igazán szükség a higgadtságra, az okos érvek keresésére, másképpen tényleg kétesélyes lehet a küzdelem. Amit el kell kerülni mindenképpen.
