Tudomány;Kína;állás;plasztika;karrier;

- Jobb állásért plasztikai beavatkozás?

Mind gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai városi fiatalok körében, akik a beavatkozástól többek között elhelyezkedési esélyeik növekedését várják. A témával az elmúlt hetekben több kínai újság és a központi televízió, a CCTV is foglalkozott.

A sina.com hírportál által megszerzett statisztikák szerint a szépítő műtétek térségbeli központjául szolgáló Dél-Korea klinikáit tavaly felkereső kínaiak több mint egynegyedét egyetemisták tették ki. Ők elsősorban apróbb "kiigazításokra" jelentkeztek, így a leggyakoribb beavatkozások közt az orrplasztika, a szemhéj-felvarrás, valamint a zsírleszívás szerepelt.

A több kínai nagyváros plasztikai sebészeteit megkérdező újságírók kiderítették, hogy hasonló a helyzet az országon belül is. A fő szezonnak számító időszakban, július és augusztus hónapokban - vagyis a frissen végzettek első állásinterjúit megelőzően - a Sanghajban elvégzett plasztikai műtétek 60 százalékában huszonévesek feküdtek kés alá. A fiataloknak szóló újságok hirdetései között és az interneten több tucat, kifejezetten egyetemistákat megcélzó hirdetést találni, és nem ritka az sem, hogy a diákigazolvány felmutatása komoly kedvezményeket jele.

A szépüléstől a fiatalok elsősorban társadalmi státuszuk emelkedését és elhelyezkedési esélyeik javulását várják - derül ki a témában 20 ezer fő megkérdezésével elvégzett internetes közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek többsége egyetértett abban, hogy a munkaadók íratlan szabályként a jobb kinézetű felvételizőt választják. A becslések szerint a szépülni kívánók mintegy egynegyede férfi, akiknek száma évről-évre emelkedést mutat. Nekik a beavatkozás a jobb karrier csábítása mellett házasodási esélyeiket is növelheti. A távol-keleti országban a mai napig komoly problémát jelent a férfiak túlsúlya.

Az esztétikai műtétek nemzetközi társaságának (ISAPS) statisztikái szerint az Egyesült Államok és Brazília után Kína már harmadik az évente elvégzett plasztikai műtétek számát illetően. A szervezet adatai szerint a kelet-ázsiai országban 2010-ben 1,3 millió regisztrált kozmetikai beavatkozást végeztek el, a nem regisztrált műtétek száma egyes becslések szerint akár a hivatalosak háromszorosát is meghaladhatja. A műtétek térhódításának gyorsaságát és a trendeket jól mutatja, hogy miközben egy évtizede még alig létezett, a plasztikai beavatkozások piaca mára 3 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, és évente 20 százalékos növekedést mutat.

A bankok az őket érintő terheket, mint a különadót és a tranzakciós illeték pótbefizetését is részben, vagy egészben áthárították az ügyfelekre. A lakossági számlavezetési díjak csaknem mindenütt drasztikusan emelkedtek. A bankszakértők azonban ezúttal már óvatosabban fogalmaznak arról, hogy érdemes-e bankot váltani, ugyanis a feltételek itt is, ott is bármikor váratlanul megváltozhatnak. A díjemelések mellett számolni kell azzal is, hogy   folyamaton csökkennek a díjmentes szolgáltatások.