Nem árulják el, mennyibe kerültek Orbán Viktor külföldi útjai

A külügyminiszter látogatásai után a miniszterelnök utazásai esetében is megtagadták az erről szóló adatok kiadását. Öt évig titok maradhat az is, hogy mennyibe kerültek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásai.

Illusztráció

Nyomkövetőt kaphat, aki sokszor túl közel merészkedik az államfőhöz vagy egy másik ország hazánkba látogató vezetőjéhez

Rugalmasabban és hatékonyabban tarthatja vissza a rendőrség a rendzavarókat - vagy éppen azokat, akik túl közel akarnak tüntetni. 

A Kúria elnökét is felvették a védett személyek listájára

Novák Katalin, Orbán Viktor, Szijjártó Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és a legfőbb ügyész mellett immár Varga Zs. Andrásnak is jár a védelem.

Szijjártó védett személy, ezért egyszerűen jár neki a rendőrségi helikopter

A külügyminiszter, státuszából adódóan bármikor kérhet légi szállítást - derül ki a Belügyminisztérium válaszából.

"Betiltották" az Orbán-Erdogan találkozó elleni DK-s tüntetést

A török vezér ellátogat az MTA-ra is, ennek apropóján demonstrált volna a Demokratikus Koalíció. Ám hiába jelentették be jó előre szándékukat, arra nem kaptak engedélyt.

Orbán Viktor és Erdogan korábbi találkozója
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang