Egy férfi a Práter utcában autók visszapillantótükreit verte le, hogy megnyugodjon

„Elkezdtem kicsit csapkodni” - mondta a rendőrségi vallomásában. 

Gyurcsány: A gatyátokat is leperelem rólatok

A Demokratikus Koalíció elnökénél azt követően szakadt el a cérna, hogy a kormánymédia több felületén is azt állította csütörtökön, hogy ittasan tartott utcafórumot.

Dohányboltnál randalírozott és a rendőrt is verekedni hívta egy férfi

Bemutatjuk a nap lúzer törvénysértőjét.

Képünk illusztráció.

Vandálok tomboló fanatizmusa

Miközben a kormánypárt folyamatosan azt sulykolja belénk, hogy mekkora kárt okoznak Budapestnek a menekültek, arról mélyen hallgatnak, hogy mennyibe kerül a múlt pénteki magyar-román Európa-bajnoki selejtező kapcsán kialakult zavargások után a főváros helyreállítása. A több tucat letartóztatott rendzavaró közül ötöt gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé, hárman letöltendő börtönt kaptak. Lehetséges, hogy a némaság nem véletlen, hiszen több fideszes politikus is közel áll egy-egy csapat szurkolóihoz - talán nem akarják, hogy megromoljon a viszony. Kubatov Gábor pártigazgató például az egyik leghírhedtebb Fradi szurkolói csoporttal sörözött, s maga is gyakorta járt ki a lelátóra a '90-es években. Debrecen korábbi polgármestere, Kósa Lajos pedig még egy parkolási bírságot is vállalt a szurkolókért.

Rendőrök vezetnek el egy szurkolót a Groupama Arénánál FOTÓ: MTI/MARJAI JÁNOS
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang