Szélsőjobboldaliak zavarják meg Merkel fellépéseit

A CSU adná a belügyminisztert

Fotó: AFP/Michael Kappeler

Kevesebb menedékkérő érkezett Németországba

Németországba 280 ezer menedékkérő érkezett 2016-ban. Ez jóval kevesebb a 2015-ös adatnál, amikor 890 ezren vándoroltak az ország területére. Thomas de Maiziere belügyminiszter is arról számolt be, hogy érezhetően csökkent a bevándorlók száma.

Elutasítás fogadta de Maiziere javaslatait

Nem arattak osztatlan sikert Thomas de Maiziere német belügyminiszternek azok a belbiztonsági javaslatai, amelyek révén erősítené a szövetségi hatóságok jogköreit. 

A német belügyminiszter szerint túl vagyunk a menekültválság csúcsán

Túlestünk a menekültválság csúcsán - közölte óvatos optimizmussal Thomas de Maiziere német belügyminiszter a Tagesspiegel című lap vasárnapi számában.

Fotó: Gerasmos Koilakos / Pacific Press / LightRocket/ Getty Images

Németország üzent az afgán menekülteknek

Maradásra és hazájuk felépítésére szólította fel Afganisztán állampolgárait a német belügyminiszter szerdán Berlinben. Thomas de Maiziere elfogadhatatlannak nevezte az afgán menedékkérők nagy számát, és jelezte: az afgánoknak nem érdemes arra számítaniuk, hogy menekült státust kapnak Németországban.

FOTÓ: Boris Streubel/Bongarts/Getty Images
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang