Autikum: a hely, ahol az autizmussal élők közösségre lelhetnek

A kirekesztés nélküli társadalom utópia, és ne reménykedjünk, a szűklátókörűség miatt mindig is az marad, ám mégis szükség van olyan elkötelezett civil szervezetekre, amelyek segítik a beilleszkedésben a bármiben kisebbségbe, ezáltal segítségre szorulókat. Ezek egyike az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület, amely a Budapest Főváros Önkormányzata első, közösségi részvételi költségvetési programjának pályázatgyőzteseként megkapta a támogatást, hogy létrehozzon egy olyan közösségi teret, ahol a felnőtt autisták találkozhatnak, közös foglalkozásokon fejlődhetnek, és minőségi időt tölthetnek együtt. Mert bár a közvélekedés úgy tartja, az autisták számára nehezített a szociális kapcsolatteremtés, ők is vágynak egy közösségre, ahová tartozhatnak.

Kimondta a Kúria, az állam mégsem köteles támogatott lakhatást biztosítani Budapesten a halmozott fogyatékossággal élőknek

Hiába született tavaly ezzel ellentétes jogerős ítélet, a Belügyminisztérium a Kúriához fordult. A családok jogi tanácsra a korábban – családonként – megítélt tízmillió forintos sérelemdíjat sem vették fel, mint sajnos kiderült, helyesen, ugyanis a mostani ítélet következtében vissza kellene fizetniük.

Piroska néni utolsó kívánsága, hogy fogyatékos gyermeke közelében éljen, de hosszú a várólista és kevés a férőhely a szeretetotthonban

Szeretne közel lenni mozgás- és értelmi sérült fiához a Budapesten élő, 82 éves Radeczky Piroska. Az édesanya öt éve minden követ megmozgat azért, hogy 62 éves gyereke egy 200 kilométerre lévő intézményből a fővárosba költözhessen. Ám olyan a hosszú várólista, hogy egyelőre nem is látszik, ez mikor történhetne meg. Kevés az intézményi férőhely, de azoknak a halmozottan sérült felnőtteknek a sorsa sem rendeződik, akik másodfokon pert nyertek az állammal szemben a kis létszámú, támogatott lakhatás hiánya miatt.

Önálló élet - Támogatott lakhatású ház

 A képen (MTI Fotó: Komka Péte) az látható, amint a szilvásváradi új támogatott lakhatású (TL) ház egyik lakója filmet néz otthonában. A 77 milliárd forint Európai Uniós támogatásból megvalósult szociális intézmény férőhely-kiváltás lehetővé teszi, hogy azok a fogyatékkal élők, akik most 50 férőhelyesnél nagyobb létszámú szociális intézményben élnek, olyan 12 személyes lakóházakba költözhessenek, ahol önállóan élhetnek.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang