Újra japán a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

Csaknem háromszor annyi műveletet képes végrehajtani a Fugaku, mint az eddigi rekorder, az amerikai Summit.

Szuperszámítógép az űrben

Illusztráció. Fotó: Shutterstock

Az első gyermek, három szülővel

A gravitációs hullámoktól a leghosszabb életű gerinces felfedezéséig 2016-ban is számos tudományos szenzáció került a címoldalakra. Továbbra is megerősödhettünk abban az ősi bölcsességben, hogy minél többet tudunk, annál inkább kiderül, hogy mennyi mindent nem tudunk. De ha nem is kell levonni a szókratészi következtetést, mely szerint nem tudunk semmit, biztosak lehetünk abban, hogy a természet, az univerzum végtelen számú meglepetést tartogat még számunkra.

Július 26-án szállt le Abu-Dzabiban a Solar Impulse 2, ezzel véget ért az első kizárólag napenergiával hajtott repülőgép Föld kö

Munkába áll Leó, a szuperszámítógép - Fotó

Magyarország legnagyobb, a világ 308. legjelentősebb szuperszámítógépét adták át szerdán a Debreceni Egyetem Kassai úti részlegén.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szilárd Leóról nevezik el a debreceni szuperszámítógépet

Szilárd Leó világhírű magyar származású fizikus után nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre több mint 700 javaslat érkezett - közölte a szervezet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang