„Vigyázzon rám a Jóisten!”
– Talán jövőre – mondja Karcsi bácsi. Tiszta, világoskék szemét behunyja, elfordul. Férfiember nem szívesen mutatja a könnyeit. Mindketten tudjuk, csodának kell történnie ahhoz, hogy megkeresse a gyerekeit. Semmit nem tud felőlük. Arról, hol siklott ki az élete, nem beszél. Szégyen lehet akkor is, ha átverték, és akkor is, ha rászolgált a peremlétre. Ok nélkül ritkán kerül az ember hajléktalanszállóra. Persze, van aki nagyot is hibázhat, más kicsit sem. Karcsi bácsi már felhagyott az ivással – megunta. A kocsmától nem távolodott el, naphosszat ül ott, de egy kortyot sem iszik. Józansága aranyat ér. Mert Csaba például nagyon is iszik, és most éppen Ausztriában van ugyan, de drága út lesz az neki. Svindlerek vitték, hitelbe vetetnek vele elektronikai berendezéseket. Londonba is utaztatják a fedélnélkülieket, ha nem akadnak fönn a Ferihegyi ittassági szűrőn. Idehaza prémium mobilokat vásároltatnak velük, 5-10 ezret húznak egy ügyleten, míg a szélhámosok százezreket. A letiltás pedig a hajléktalanok kicsi pénzére érkezik.
