Széchenyi hitel kontra Munkáshitel

A kkv-szektor versenyképességét tervezi segíteni az induló Széchenyi Kártya Program MAX

A Széchenyi Kártya Program MAX hitelei továbbra is kamatozással, évi 0,5-3,5 százalék nettó kamatszinten, a program üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetők el.

Vitára hívta Orbánt - Kipaterolták a teremből ( videó)

Átadták a 250 ezredik Széchenyi Kártyát - Ebből az alkalomból mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Bank Centerben lévő konferenciatermében. A feszülten figyelő, (?) székeken ülő hallgatóság mögött, hátul, a kamerák között feltűnt egy nagy fehér papírra írt szöveg: egy invitálás Magyarország miniszterelnökének. 

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Széchenyi kártya mérleg: 1500 milliárd forint hitel

Meghaladta az 1500 milliárd forintos hitelösszeg a csaknem másfél évtizedes Széchenyi Kártya Program, amelynek célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára olcsó kölcsönt nyújtson, az állam évi négymilliárd forintos garanciavállalása és kamattámogatása mellett. 

Varga Mihály FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Félmilliárd forintot csaltak Széchenyi Kártyával

 Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív