„A KDNP-ben csak két piktogramot ismernek, a fagyit és a galambot, vagyis aki nem nyal, az repül”

Szalma Botond volt budapesti elnök szerint a KDNP mára a tagságát és értelmét is elvesztette. A pártból szintén kilépett Lukácsi Katalin hangsúlyozta: a fideszes kormányzás irányát és stílusát egyaránt kritizálni kell.

Semjén Zsolt pártelnök célra tart. Sokan elvi okokból hagyják el a pártot

Feljelentést tett Orbán Viktor poloskázó beszéde miatt Márki-Zay Péter pártja

Közösség elleni uszítás gyanúja miatt tett feljelentést Szalma Botond, a Mindenki Magyarországa Néppárt alelnöke a kormányfő ellen.

Nem vagyok olyan ember, hogy komoly ok nélkül elugorjak egy feladat elől - interjú a visszalépő Szalma Botonddal

Nyomós oka van annak, hogy Szalma Botond, az összes ellenzéki párt által támogatott egykori KDNP-s politikus pár nap után visszalépett a polgármester-jelölti pozícióból Újpesten.

Szalma Botond

Visszalépett Újpest közös ellenzéki polgármester-jelöltje, aki a KDNP vezetőit férfi mellbimbóhoz hasonlította

Szalma Botond családi okokkal indokolta a döntését.

Szalma Botond

Kiakadt a korábbi KDNP-s vezető: „Csicskái voltunk a Fidesznek”

Összezárt az ellenzék Újpesten, egy volt kereszténydemokrata politikust, Szalma Botondot támogatnak az őszi önkormányzati választáson. Szalma szerint a Fidesz kézi vezérléssel irányítja a KDNP-t, ami a párt létét is értelmetlenné teszi.

Szalma Botond

Büntetett a KDNP

Bagdy Gábort választották a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi elnökének - közölte a kisebbik kormánypárt.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív