Zsákbamacska az új szakképzési rendszer

Hivatalosan meg sem kezdődhetne ősszel a tanítás a szakgimnáziumokban a szakmai kerettantervek és a közismereti kerettantervek óraterve nélkül, amelyek még munkaanyag formájában sem ismertek a tantestületek előtt - figyelmeztetett a Civil Közoktatási Platform. A kormány azt ígéri, augusztus közepéig elérhetővé válnak a szükséges dokumentumok, ám akkor már csak két hét lesz a tanévkezdésig. A szakértő szerint ennyi idő alatt szinte lehetetlen a helyi tanterveket is elkészíteni, jóváhagyni.

Bizonytalan modell FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK

A diákokat is becsapják

A szakma elutasítja a szakképzés átalakítására vonatkozó kormányzati terveket, az elsietett intézkedéseket ennek ellenére is bevezetnék ősztől, az iskoláknak gyakorlatilag felkészülési időt sem hagynak. A diákokkal is kiszúrnak, veszélyben az érettségijük.

Szabják, varrják a tanterveket is FOTÓ: NÉPSZAVA

Duális szakképzés a csodafegyver?

Nyáron csúcsosodott ki a szakképzési rendszer átalakítása, a szakképző intézmények centrumokba tömörültek, új nevet is kaptak. A működés még problémás, az iskolák autonómiája gyakorlatilag megszűnt. A kormányzat szerint viszont minden a legnagyobb rendben van. Ugyanakkor az állami duális képzés sem olyan sikeres, mint a kabinet állítja: a gyakorlati hely kevés, miközben az iskolai tanműhelyek elnéptelenednek. A duális képzés egyik formája, a Hamburg modell ellenben sikeres lehet a hátrányból induló gyerekek felzárkóztatásában - a kormány viszont nem törekszik eme képzési modell szélesebb körű használatára.

A hazai cégek 47 százalékának gondot jelent, hogy megfelelő munkaerőt találjon, a legnagyobb hiány szakmunkásokból van FOTÓ: NÉP
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang