Szlovákiának ugyan magyar nemzetiségű miniszterelnöke van, de arra kevés az esély, hogy a szeptemberi választáson újra parlamentbe jusson magyar párt

Az okokról Sólymos Lászlót, a Szövetségből nemrég kilépett Híd párt elnökét kérdeztük.

A magyarokkal már nem lehet riogatni, ami a Híd kormányzati szerepvállalásának is köszönhető, mutatott rá Sólymos László

Magyar politikus kereste a legtöbbet Szlovákiában

Solymos László a kilencedik magyar

A másfél hete kinevezett Solymos László a kilencedik magyar miniszter 1990 óta. Magyar politikus eddig csak három tárca élén állt – írta az Új Szó. 

Gyertyagyújtással emlékezett a Híd

Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén a Híd képviselői hétfőn jelképes gyertyagyújtással emlékeztek a negyedszázaddal ezelőtti bársonyos forradalomra – jelentette az Új Szó. 

Illusztráció: Matej Divizna/Getty Images

Hamis képet ad a kisebbségi jelentés

A Robert Fico vezette szlovák kabinet elfogadta a kisebbségek helyzetéről szóló jelentést. A. Nagy László, a Híd politikusa, volt kisebbségi kormánybiztos nem adta nevét a jelentéshez, melyet nagyon sokan bíráltak néhány óra alatt is. A Hídon kívül természetesen a Berényi József által irányított Magyar Közösség Pártja is elégedetlen a dokumentummal.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív