Marco Rubio Kuala Lumpurban tárgyalt Szergej Lavrovval, aki új ukrajnai rendezési ötlettel állt elő

Az eddigiekhez képest új és más megközelítésű koncepciót adott át az orosz külügyminiszter amerikai kollégájának. Rubio tervei szerint erről először a háború eszkalációja miatt Vlagyimir Putyinra meglehetősen dühös Donald Trumpot tájékoztatja majd.

Marco Rubio bal oldalon középen Szergej Lavrov pedig jobb oldalon középen 2025. július 10-én

Vlagyimir Putyin kész találkozni Donald Trumppal, de a javaslatot az amerikaiaktól várja

A Kreml nem siet.

Megolajozták a szaúdiak a futballt, de a korrupciótól a kivégzésekig rengeteg aggályt kell eloszlatniuk még

Civil szervezetek sokasága kritizálja a FIFA-t a 2034-os világbajnokság szaúdi rendezése miatt. Emberi jogi, környezetvédelmi és korrupciós kérdésekre sincs még válasz.

Felülnézetből úgy fest Rijád, mint egy nyugati metropolisz, belülről azonban nincs sok hasonlóság

Tüsténkedik a MÁV a mini-Dubaj előkészítésén, csak a területrendezés 14 milliárdot emészt fel

A végső összeg több száz milliárdos is lehet, szóval kétségesnek tűnik Szijjártó Péter ígérete, hogy az emírségekbeli  befektető már szeptemberben átveheti a területet.

Kiégett vasúti talpfák Budapesten a Rákosrendező vasútállomás területén, a tervezett Mini Dubai beruházás helyszínén. A tüzet gyújtogatás okozta.

A 41 milliárd forintos adósságrendezés után is marad egy 41 milliárdos tartozása a kórházaknak

Érkezik a kórházi adósságcsökkentő csomag nyárra várt második része, de aligha ez lesz idén az utolsó. 

Havonta 12-13 milliárddal nő a kórházak adóssága, a kormány nem ad elég pénzt

Hatékonyabb módszerekkel is rendezhetnék a mezőgazdasági vadkárokat, ha lenne rá kormányzati szándék

Az agrárkamara még sehol sem tart a tavaly novemberben bejelentett, a gazdák követeléseit átvállaló cég létrehozásával.

Nemcsak a vad lett több, hanem a kártérítési összegek is nőttek a megdrágult terményárak miatt

Szemlélődő fura aktivitás - Kárpáti Péter nem tud leállni a mesékkel

Dédapja megmenekül a rendőrök elől, de őt ez a menekülés tizenhat évig fogva tartja. Izgalmas váltásokkal teli a pályája. A mesék rabul ejtik, az improvizációs színház egyik nagymestere. Úgy keveri a mesét a valósággal, mint más a tejet a kávéval. Egy biztos, előbb-utóbb színház lesz mindenből, amihez hozzáér. Az Akárki, az Országalma, A pitbull cselekedetei írójával, a József Attila-díjas Kárpáti Péterrel beszélgettünk.

Benjamin Netanjahu bemutatta, hogyan képzeli el a Gázai övezetet a háború után

Teljes lefegyverzés, helyiekre építő közigazgatás.

Gáza jövőjét is meg kell tervezni

Miközben Izrael a Hamász felszámolására készül, senki sem tudja, ki vállalná át a terrorszervezettől megtisztított övezet irányítását.

Titkolja az MLSZ, mennyibe került megrendezni az Európa-liga döntőjét

A szövetség elég meglepő érvvel hárította megkeresésünket az ügyben. Sportközgazdászok szerint jelentős nyereség lehetett a vége.

Aleksandar Vučić: Szerbiának el kell fogadnia a koszovói helyzet megoldását célzó nemzetközi javaslatot

Bár a szerb elnök sérelmezte a kettős mércét, jelezte, Szerbia mindenképpen az európai úton kíván maradni, ezért hajlandó elfogadni a vele szemben támasztott feltételeket.

Itt a bejelentés, az M1 Híradójának Németh Balázsa lett az atlétikai világbajnokságért felelős cég vezérigazgatója

Elsőként a Népszava írta meg, hogy a volt híradós válthatja a poszton Deutsch Tamás öccsét, Deutsch Pétert.

Rengeteg a kérdőjel a vizes-világbajnokság körül, három hónappal kezdés előtt elfogadott költségvetésről sem tudni

Eközben Svájc és Németország bojkottal fenyeget, ha a háború ellenére orosz sportolók is jöhetnek.

Jevgenyij Rilov és társai a 2019-es kvangdzsui vb-n 12 aranyat, összesen 30 érmet nyertek. Hogy az idén lesz-e bármire is
esélyük, még kérdéses

Orbán Viktor rendezi, Magyarország fizeti, mi az?

Magyarország jóval magasabb polcra pozícionálja magát a világversenyek folyamatos rendezésével, mint azt gazdasági ereje, piaca, vásárlóereje indokolná, de a költségek nem számítanak.

Tarantino megerősítette: tizedik filmje után visszavonul

Szerinte eljön egy pont a filmesek életében, amikor már nem lesznek jobbak.

Quentin Tarantino

Dobó Kata rendez - A Filmalap támogatja

A színész első rendezését, a Kölcsönlakást 353,9 millió, Hartung Attila első mozifilmjének gyártását 62 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap, informál az MTI.

Forrás: Dobó Kata hivatalos oldala/Facebook

Fokozódik a verseny a 2023-s atlétikai vb-rendezésért

FOTÓ: AFP

Eastwood a csúcson

Clint Eastwood többszörös Oscar-díjas amerikai filmrendező és Tom Hanks kétszeres Oscar-díjas amerikai színész karrierje egyik legsikeresebb időszakán van túl az amerikai mozikban.

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/Jason LaVeris/FilmMagic

Eszenyi Enikő kisfilmeket rendez

Eszenyi Enikő több kisfilmet rendez egykori mestere, Kapás Dezső novelláiból.

FOTÓ: DÖMÖLKY DÁNIEL

Rendezőként debütál A szoba Oscar-díjas filmsztárja

Az Oscar-díjas Brie Larson a kamera másik oldalán is kipróbálja tehetségét: rendezői bemutatkozó filmje a Unicorn Store című vígjáték lesz. A szoba című dráma főszereplőjeként idén Oscar-díjjal elismert sztár új filmjén producerként is közreműködik. A forgatást októberben kezdik.

Jacob Tremblay és Brie Larson beszélget a sajtótájékoztató színpadán  a 2015-ös Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon - Fotók: Get

"Gyűlölettel teli a szakma, mi mégis ezt választjuk"

Nagyon bonyolult világba születtünk bele, és még igazán nem is tudjuk, mi történik körülöttünk. Mindenesetre számomra a legfontosabb az, hogy őszinte legyen, amit csinálunk – mondja Ifj. Vidnyánszky Attila, aki tavaly végzett színészként a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de már hívják rendezni többfelé. A Liliomfi rendezését a POSZT-on díjazták.

Engem a színészet jobban érdekel, nem tartom magam rendezőnek FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Angelina Jolie férjét rendezte

Megjelenését követően néhány óra alatt elérte a félmilliós megtekintést az internetes videómegosztókon A tengernél (By The Sea) című film első előzetese. A drámát az Oscar-díjas Angelina Jolie írta és rendezte, a főszerepet pedig férjével, Brad Pittel közösen játssza.

2017-es vizes-vb: nem kell kapkodnunk

"Lassan már megszokott, hogy ha a nemzetközi úszóéletben hirtelen lehetőség nyílik egy-egy nagy esemény rendezésére, akkor a magyarok arra lecsapnak. Így volt ez 2012-ben, amikor Antwerpen lemondta a felnőtt úszó Eb-t, de így történt ez tavaly is, amikor Izrael képtelen volt otthont adni a juniorok nyíltvízi világbajnokságának" - mondta az MTI megkeresésére pénteken Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki egyben a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke.

Ukrán válság - Románia ott akar lenni a rendezésre alakítandó tárgyalócsoportban

 Ha az ukrán-orosz feszültségek rendezésére tárgyalócsoport alakul, abban Romániának is szerepet kell vállalnia - jelentette ki Traian Basescu román államfő csütörtökön, az ukrán válságnak szentelt uniós csúcsértekezletre indulóban.

Budapesten lesz 2015-ben az IHF-kongresszus

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) hétfői döntése értelmében Németország és Dánia közösen ad otthont a 2019-es férfi világbajnokságnak, amelynek lebonyolítására Magyarország Szlovákiával karöltve jelentkezett.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang