Valami értelmet mégiscsak – Közös országunkról Vida Kamillával

Emlékeznek a Kónya–Pető-vitára 1991-ből? A költészet napjára megjelent Demográfiai csúcs című verseskötet segít a felelevenítésében. Az elszámoltatás lehetősége és értelme mellett az országgyűlési választások valódi tétjéről, múltfeldolgozásról, felelősségről, valamint örömforrásokról és a nyelv határainak feszegetéséről is beszélgettünk a szerzővel, Vida Kamillával.

Pető Iván: a zsarolás része a hatalom gyakorlásának

Nem való a mai politikai életbe az, akinek kétségei vannak, és nyitott mások véleményére is – állítja Pető Iván a Hírklikknek adott interjújában. Sokféle illúzióval vágtak neki a rendszerváltás idején a demokratikus rendszer kiépítésének, de rá kellett jönniük, hogy a politika másként működik: a zsarolás része a hatalom gyakorlásának.

Pető Iván: drámainak látom a jövőt

A leginkább kézben tartott diktatúrák is kipukkannak valahogy. Addig is folyton jelezni kell, hogy nem tetszik, ami az országban zajlik – mondja Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) volt elnöke.

A kultúrát, az oktatást a félelem uralja

Kultúráról, az oktatás helyzetéről, a szabadság hiányáról és annak fontosságáról beszélgetett erzsébetvárosi és terézvárosi liberális gondolkodókkal Oláh Lajos. A baloldali kormányváltó erő képviselőjelöltjének Pető Iván is a vendége volt, aki nem vesz részt az országgyűlési kampányban, de ezeket a témákat olyan fontosnak tartotta, hogy elfogadta Oláh meghívását.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív