Főpolgármester-helyettes kontra szakszervezeti vezető: munkahely igen, béremelés nem
Meglátjuk – felelte Kordás László arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e olyan eset, amikor a budapesti tömegközlekedés, a MÁV és a Volán egyszerre áll le. A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője szerint egyre egyértelműbb, hogy az érdekvédőknek a kormánnyal van vitájuk, nem a sok tízezer embert foglalkoztató önkormányzatokkal. Melyek közül a legnagyobb, a budapesti azt mindenképp vállalja, ígérte Kiss Ambrus, hogy senkit nem tesz válság alatt utcára. A főpolgármester-helyettes szerint ez a legfontosabb, bérjavulást felelőtlenség lenne ígérni.
