Egy életem, egy halálom: pozitív életvégi döntéseket a méltatlan, magányos haláltusák helyett

Egy barátom a daganatos betegsége utolsó utáni stádiumában volt, de az istennek sem bírt meghalni. Pedig próbálkozott, elhihetik nekem. Végül aztán csak sikerült neki. Először – mivel értett a villamossághoz – áramot vezetett magába, de csak összeégett, nem halt bele, mert annyira mégsem értett a villamossághoz. Utána már biztosra ment. Vonat elé vetette magát. Nehéz dolga lehetett a vetődéssel, mert a pár bakancsa szinte többet nyomott, mint a teste. Ennek előtte évekig szondával táplálta magát, kemo- és sugárterápiás kezeléseket kapott, és mégis reménykedett a gyógyulásban. „Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig” – írja Örkény a Tótékban.