Gombakirály és makkász: árokparton, erdőmélyen keresik a megélhetést az idősek
Az elmúlt harminc év tömegeket hagyott az út szélén, részben a technológiai fejlődéssel, részben a szemtelen gazdagodásokkal, de az elmúlt „piszkos tizenkettő” még mélyen le is sajnálta őket. „Amennyitek van, annyit is értek”, suhantak el mellettük a tenderhajtású egzisztenciák. De a magyar ugaron megőszült öregek nem rínak-picsognak, két kezükkel tartják meg magukat. József, az első rinyabesenyői cigány bevándorló család legidősebb tagja például nap nap után a nyakába veszi az Árpád-erdőt, és vargányára, nyúlgombára megy – ha esik. De manapság fukarul szórja életvizét az ég, ráadásul az újév elragadta tőle Mamát, akivel aranylakodalmukra készültek. Fertályórányira tőle Aranka az ötvöskónyi utak mentén térdepel, és a vörös tölgy makktermését szedi, amiből az erdészetek újulatot nevelnek az erdők utánpótlására. Öregek gazdagság nélkül, térdelve is egyenes derékkal, nemzetgazdasági haszonnal. Ha volna magyar érdek, ez lenne az.
