Közzétették a fix 3 százalékos kamatú kedvezményes lakáshitelprogramra vonatkozó szabályokat a Magyar Közlönyben.
Augusztus 1-től a Miniszterelnöki Irodán.
Megjelent a kormányrendelet a magas élelmiszerárak miatt kitalált őszi kompenzáció szabályairól.
Súly, mérték és tartósság szerint büntetnek majd, figyelembe véve az ismétlődést és azt, hogy rövid távon helyrehozható-e a hiba.
Heti öt óra egyéni felkészítés esetén, a tanév során legfeljebb tíz hónapig.
Idén elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell spórolni. Ez alól 30 állami társaság kapott mentességet.
A döntés nincs kőbe vésve, akár csomagot, akár konkrét településeket is cserélhetnek a pénzintézetek.
De a nemzeti identitástudat erősítése sem maradhatott ki.
Lesznek olyan kivételek, amikor a kereskedőknek mégsem kell készpénzes fizetés lehetőséget biztosítania a fogyasztóknak.
A kormány úgy döntött, hogy a papíralapú igazolvány helyett inkább létrehoz egy elektronikus nyilvántartást.
Négy önkormányzat kapott plusz állami forrásokat.
A kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispán pedig Sára Botond lett.
Farkas Sándort hét éve nevezték ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárává.
Ezentúl a kultúráért felelős miniszter tenné közzé a választható keresztnevek listáját a Magyar Közlönyben. Ha pedig valaki ehhez új nevet szeretne hozzáadni, a tárca konzultálna a kutatókkal.
„Késő esti műszak a reptéren. Isten hozta Wang Chuanfu urat” – írta Joó István kormánybiztos a közösségi oldalán. Egyelőre nem tudni, a felek pontosan miről egyeztetnek.
Ez derül ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott határozatból.
Juhász Anikó felmentésének az oka a Magyar Közlönyből nem derült ki.
A döntés újabb fél évre szól, így november 15-ig hatályos.
A rendelet előírja a részletes dokumentációt, súlyos balesetek esetén vizsgálóbizottságot állítanak fel.
Az állatok a betegség átvészelése után forgalomba is hozhatók.
Benkő Tamás János lemondott.
Ez az adófizetők csaknem 150 millió forintjába kerül.
Az agrárminiszter rendelete szerint a cél az, hogy egyértelművé váljon, milyen jellegű és minőségű termékre utal egy adott név.
A termelés versenyképességének megőrzése érdekében, a 2025-ös évre.
A miniszterelnök a folyamat kidolgozásával Nagy Mártont és Gyopáros Alpárt bízta meg.
A köznevelési és szakképző intézményekben pedig „gyakorlatorientáltan fejlesztené” az Orbán-kormány a honvédelem tantárgy oktatását.
Az önkormányzatokkal közös működtetésű színházak 21,8 milliárd forint központi költségvetési támogatást kapnak a következő öt évre.
Az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
A rendelet szerint az árcsökkentésre kötelezett kereskedők az érintett termékek listáját kötelesek feltüntetni üzletükben, annak alapterületétől függően A3-A4 méretű, jól látható táblán a vásárlók által használható bejáratoknál.
Az Alaptörvény 15. módosítását később tudja elfogadni a parlament, ezért a jogszabálynak ez a része április 15-én lép életbe.