Tizenöt év EP-képviselőség után 60 millió forintnak megfelelő lelépési pénzt kap a fideszes Kósa Ádám

A többi távozó képviselő sem jár rosszul az európai parlamentben eltöltött évek alapján, nem beszélve a költségtérítésekről, és a 63 évüket betöltöttek uniós nyugdíjáról.

Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselõje, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnöke jelel.

Bruttó 13 millió forinttal búcsúztatták a Brüsszelbe átigazoló Trócsányit

A volt igazságügyi miniszter jogosulatlanul is kapott szabadságmegváltást, ezt az összeget azonban állítása szerint visszafizette.

Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter, jelenlegi EP-képviselő

12 millióval lépett le az államtitkár

Ez volt Takács Szabolcs Ferenc búcsúajándéka.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, mellette Takács Szabolcs Ferenc, mint európai uniós ügyekért felelős államtitkár

Lázár nem tartja a szavát? Keményen bírált az MSZP

Az MSZP szerint a kormány a közszférának februárban adott szavát sem tudja tartani, hiszen a korábbi ígéretekkel szemben úgy tűnik, a bürokráciacsökkentés jegyében önként távozó dolgozók mégsem kapnak több millió forintos lelépési pénzeket.

Lázár kacsa - Mégsem kapnak lelépési pénzt

Akár már májusban sztrájkba léphet több tízezer önkormányzati köztisztviselő, többségüknél ugyanis 2008 óta nem volt béremelés, és a kormány most sem tervezi. A Lázár Jánossal tartott kedd esti egyeztetésen az is kiderült, mégsem vezetik be a pályát önkéntesen elhagyóknak szánt, akár 5-10 milliós lelépési pénzzel kecsegtető kilépési programot - írja a Magyar Nemzet. 

Fotó: Molnár Ádám

Sehol nem kellenek a Miskolcról elkergetett cigányok

A sátoraljaújhelyi önkormányzat tervei szerint öt évig nem kaphatna segélyt, aki abból a pénzből venne házat a zempléni városban, amelyet korábbi településétől kap azért, hogy máshol telepedjen le - közölte sajtótájékoztatóján Szamosvölgyi Péter polgármester.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang