Kornél: ajándék a közösségnek

A Kornél Galéria, Bolt és Kávézó a Kosztolányi Dezső tér 4.-ben három év alatt intézménnyé nőtte ki magát, színes közösségi és kulturális programokkal, a környékbeliek és a civilek bevonásával, a Bartók Boulevard pezsgő vérkeringésébe is bekapcsolva a Feneketlen-tavat. A csodahely 3. születésnapi ünnepségén jártunk, ahol volt közösségi horgolás, cupping (kávékóstoló), családi és kézművesprogramok, finom italok, valamint sütizés-tortázás. Az ünnepelt a vendégeknek ajándékkal is kedveskedett: átadták a vállalkozás finanszírozásából létesített, majd a fővárosnak adományozott új, modern, tíz férőhelyes kerékpárparkolót.

Fényes nappal vertek félholtra egy férfit a Kosztolányi Dezső téren

A hatóságok kiérkezésekor már nem lélegzett, újra kellett éleszteni.

Képünk illusztráció.

Ezért álltak le a villamosok a Kosztolányi téren

Két autó összeütközött Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren, az egyik felborult, emiatt egy szakaszon nem járt a 19-es és 49-es villamos csütörtök este. A 19-es villamos azóta ismét a felújítás idején érvényes forgalmi rend szerint közlekedik, a 49-es villamos pedig a teljes vonalon jár - ezt a Budapesti Közlekedési Központ közölte a Facebook-oldalán.

Ismét demonstráció lesz Budapesten

 Demonstráció miatt kisebb korlátozásokra, néhány perces várakozásra kell számítani egyes buszok és villamosok közlekedésében Budapesten vasárnap délután - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ.

Baleset miatt torlódás van a Kosztolányi Dezső tér környékén

Három személyautó ütközött össze a XI. kerületi Kosztolányi Dezső tér középpontjában, hárman megsérültek, nagy torlódás alakult ki a környéken hétfő este - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.

FOTÓ: MTI, Mihádák Zoltán
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang