Kácsor Zsolt: Léleksör, avagy a világ megmentése

SÖRTÁRCÁK L.

Édes Anna, Édes Mária... – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmeiről beszélgettünk Bíró-Balogh Tamással

„Gondolhatja, hogy az a nyolc év, amit együtt töltöttünk még jóban, fiatalságban, az nem múlt el nyomtalanul” – írja Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona egykori cselédjének, Bözsi dajkának 1958. november 14-én keltezett levelében. S valóban, a nyomok pedig egészen messzire vezetnek. Felfejtésük érdekében pedig a nyomszakértő irodalomtörténészt, Bíró-Balogh Tamást kérdeztük.

Vennél a tortából? - Szenteczki Zita és Bíró Bence az elnyomás mértékéről

Az elhallgatás regénye, írja Balassa Péter Kosztolányi Dezső Édes Annájáról – most mégis újra színpadra vitték. Szövegben minimálisan, hangsúlyokban annál inkább eltértek a regénytől, ám az elő­adásvégi tortafelvágásba bele van sűrítve az egész történet: nincs idill, nem létezik a békés egymás mellett élés egy egzisztenciálisan brutálisan szétszakadt társadalomban. Szenteczki Zita rendezővel és Bíró Bence dramaturggal beszélgettünk.

Kosztolányiról Szabadkán

Hosszú évek óta járok Szabadkára: Kosztolányi Dezső születésének évfordulóján, hogy szerepet vállaljak az ünnepi alkalommal rendezett kulturális összejöveteleken. Előadást tartok, ünnepi beszédet mondok, a költőnek a gimnázium épülete mellett elhelyezett szobormásánál leteszem a Magyar Írószövetség vagy az Anyanyelvi konferencia koszorúját – és persze találkozom szabadkai barátaimmal, ott tevékenykedő vajdasági magyar írókkal, hogy híreket cseréljünk és szomorúan megállapítsuk: minden esztendővel kevesebben vagyunk.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív