Donald Trump 50 százalékos vámot vet ki Brazíliára, átfogó kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával

Az egyik indok a puccskísérlettel vádolt Jair Bolsonaro volt brazil elnök elleni büntetőeljárás. Az amerikai elnök továbbá a réz és rézáruk különvámjáról is aláírt egy rendeletet, megszüntetve a kis értékű küldemények vámmentességét.

Donald Trump amerikai elnök

A korábbi riogatás után méltányos kereskedelmi importvámban egyezett meg Washington és Tokió

 A japán piac cserébe szélesebbre tárja kapuit az amerikai termékek előtt.

Isiba Sigeru japán miniszterelnök, akit februárban fogadott Donald Trump, egyelőre előzetes tájékoztatást kapott kereskedelmi főtárgyalójától a nyélbe ütött dealt illetően

Megvan az amerikai-japán kereskedelmi megállapodás, 15 százalék lesz az importvám

A bejelentés után kilőttek a japán autóipari részvények a tokiói tőzsdén.

Donald Trump amerikai elnök és Isiba Sigeru japán kormányfő

Az amerikai kereskedelmi miniszter közölte, meg fognak állapodni az EU-val, de az augusztus 1-ei határidőt nem módosítják

A tárgyalások ugyanakkor azt követően sem kizártak.

Donald Trump amerikai elnök és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter

Az Egyesült Államok szerint megszületett a megállapodás Kínával a kereskedelmi háborúban

Az amerikai pénzügyminiszter szerint jelentős előrelépések történtek az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos tárgyalásokon.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Donald Trump elnök.

Egy évvel meghosszabbították az ukrán termékek uniós vámmentességét, Magyarország sem tiltakozott

A moratórium meghosszabbítását csütörtökön az Európai Parlament nemzetközi Kereskedelmi bizottsága (INTA) is megszavazta. A hét tartózkodó között volt egy fideszes is.

Ég veled, Európa! – Könnyedén átment a brit alsóházi szavazáson a kereskedelmi megállapodás

A szigetország szilveszterkor búcsút vesz az Európai Uniótól.

Jöhet az enyhülés Peking és Washington között: új kereskedelmi egyezmény születhet

Az elmúlt hetekben ugyan sorra hozták az amerikai döntéseket a Kínát emberi jogi aggályok miatt sújtó esetleges szankciókról, de úgy tűnik, alapjában véve mégis közösek az érdekeik.

Illusztráció

Trump prémium marhahúsexportról szerződött az EU-val

Az egyezmény értelmében az amerikai gazdák kifejezetten prémium minőségű, nem hormonkezelt szarvasmarhák húsát forgalmazhatják az uniós országokban.

Végleg ejtik a vádat az argentin elnöknő ellen

Valószínűleg véglegesen ejtik a vádat az argentin elnökasszony ellen. A buenos aires-i fellebviteli bíróság ügyésze, Javier de Luca ugyanis úgy nyilatkozott, Cristina Fernández de Kirchner semmiféle bűntényt nem követett el, így a szövetségi fellebbviteli bíróság várhatóan lezárja a nyomozást minden idők legsúlyosabb argentínai terrortámadása ügyében.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang