Nem kér a Demokrata Pártból Robert F. Kennedy Jr., független jelöltként akar indulni az amerikai elnökválasztáson

Az egykori amerikai elnök unokaöccse megváltoztatta a korábbi döntését.

A remény neve: Kennedy

A HARMADIK JOE - Robert Kennedy unokája egyelőre nem több, mint reménység FOTÓ: AFP/DENNIS VAN TINE/GEISLER-FOTOPRES

Megölték az elnök meggyilkolásával gyanúsított Oswaldot

Döbbenet élő adásban: a tettes mint vajban a kés, áthatolt a megerősített rendőrsorfalon és a folyosón közvetlen közelről Oswald gyomrába lőtt.

Százezret fizettek Kennedy rendszámtáblájáért

Százezer dollárért kelt el egy aukción annak az autónak a rendszámtáblája, amelyben lelőtték John F. Kennedyt. Az elnöki limuzin rendszámtábláját Dallasban árverezték el. Az Egyesült Államok 35. elnökét a texasi nagyvárosban gyilkolták meg 1963. november 22-én, amikor a Kennedyt és feleségét – valamint a texasi kormányzót, John Connallyt és nejét – szállító nyitott, fekete autó elhaladt a dallasi Tankönyvraktár épületénél.

Elhunyt Charles Kennedy

Elhunyt Charles Kennedy, a brit Liberális Demokraták volt vezetője. A hírt családja közölte kedd reggel.

FOTÓ: Carl Court/Getty Images

Kennedy-évforduló - Harangszó és főhajtás Dallasban

Harangszóval és a Dealey Plaza parkban összegyűlt mintegy ötezer ember néma főhajtásával emlékezett meg pénteken Dallas John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök ötven évvel ezelőtti meggyilkolásáról.

Fotó: Hulton Archive

Generációkat inspirált Kennedy

John Shattuck, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora jól ismeri a Kennedyek történetét, hiszen 2000 és 2009 között a bostoni John F. Kennedy elnöki könyvtárat vezette. A Kennedy-gyilkosság 50. évfordulója kapcsán a volt diplomatát, korábbi csehországi amerikai nagykövetet arra kértük, értékelje a legendás elnök szerepét.

John Shattuck a Kennedy-könyvtár egyik rendezvényén FOTÓ: TOM FITZSIMMONS/JFK LIBRARY FOUNDATION

Élet a gyilkos golyó előtt - remek képek Kennedyről

John F. Kennedy karizmatikus vezetővé vált, aki képes volt inspirálni a fiatalokat, emblematikus mondatait máig idézik. Megalakította a Békehadtestet, megálmodta, hogy az Egyesült Államok embert küld a Holdra. Aligahanem újraválasztották volna, ha esélyt kap a folytatásra. Nem kapott. Ma ötven éve, 1963. november 22-én merénylet áldozata lett a texasi Dallasban. A televíziós kor első elnökeként emlegetik, akit mindenki szinte személyes ismerősének érzett és aki igazán megragadta az emberek fantáziáját.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang