Döntések tömkelege a rendkívüli ülésen

Elfogadta a jövő évi költségvetést keddi, rendkívüli ülésén a parlament. Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága emellett egyhangú szavazással kivette a közfoglalkoztatási törvényt módosító javaslatok közül azt, amely a polgármesterek feladatává tette volna a közmunkások idénymunkára történő közvetítését. A Ház többek között döntött Lázár János jogkörének kiterjesztéséről, a pénzügyi szolgáltatók felügyeletének szigorításáról, a banktitkokról, a vasúti közlekedés változásáról és a közadatok újrahasznosíthatóságáról is.

Közmunkán. FOTÓ: NÉPSZAVA

Vannak veszélyei a jövő évi büdzsének

A kormány gazdaságpolitikája bizonyította erejét, ezért az eddigi eredményekre alapozva a 2016-os költségvetés már az adócsökkentés és a fejlődés költségvetése lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában a parlamentben. 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén.  MTI Fotó: Kovács Tamás

ÁSZ: megalapozott a büdzsé

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a 2016-os költségvetés megalapozottnak tekinthető, az adóbevételeket reális alapokon tervezték.

A Költségvetési Tanács elé kerül a jövő évi büdzsé

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a Költségvetési Tanács (KT) elé terjeszti a központi költségvetés 2015-ös évre vonatkozó tervezetét.  

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang