A zongorahangoló, aki az időből is elegánsan fut ki
Hetvennyolc évesen kevesen pattannak kerékpárra, hogy a budai hegyekben órák hosszat tekeregjenek. Szebeni Endre triatlonista gyakran megteszi, és a heti kétszeri uszodát sem hagyja el, két keréken járva meg a hét kilométeres utat a BAH-csomóponttól Budaörsig és vissza. A speciális verseny-szobabiciklin jóval hosszabb távokkal edz, és akkor nem is üti el az autó, vagy ő az autót, ahogy legutóbb megesett: a kormányt kitépte, a sisakot lenullázta. Egyebekben hajszála sem gördült. Versenyeken is örömest indul, de idén már csak olyanokon, ahol a szervezők elnézik, ha a veterán sportolók kifutnak a szintidőből. A huszonkilencszeres ironman most először azért szakítja meg – az éppen szombaton rajtoló – nagyatádi sorozatot, mert nem bírná elviselni, ha lezárnák előtte a pályát. A szíve vinné a cél felé, a mottója viszont („van még hová az úton”) mattot kapna. A triatlonversenyek rigorózus szabályfelfogása Bandi bá’-t szemlátomást bántja, de nem keseredett bele az érzésbe. A sportág ikonjaként ismeretlenül is ráköszönnek a kerekezők, ahogy a zeneiskolákban is nagy a respektje: mint aranykoszorús hangszerkészítő mester.
