Hatástalan

Atlantisz

Gyurcsány Ferenc: nem a zsarolás koalícióját építjük

A Demokratikus Koalíció elnöke beszédet tartott a pártja 10. születésnapja alkalmából tartott rendezvényen.

Gyurcsány legyőzte a koronát

A volt miniszterelnök a közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt a követőivel.

Pozitív lett Gyurcsány Ferenc koronavírustesztje, lemondja a következő napok programjait

Korábban be lett oltva a pártelnök. Hőemelkedése és fejfájása van.

A Fidesz máris reagált a DK bejelentésére

A nagyobbik kormánypárt nem bocsátkozott komoly okfejtésbe, reakciójuk röviden összefoglalva: Gyurcsány.

Gyurcsány: Az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt

A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.

Orbán Viktor is a DK feltételei között szerepel

Több feltétele is lehet a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőinek azzal kapcsolatban, hogy végül melyik pártcsoportba ülnek majd be az Európai Parlamentben - értesült a Népszava.

Gyurcsányék az utcára vonulnak, és a kormány bukásáig haza se mennének

Kedden kezdődő, kormányváltásig tartó tüntetést jelentett be Gyurcsány Ferenc, mert: a népnek kötelessége kezébe venni sorsát és megbuktatni Orbán diktatúráját.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang