Lukasenko nem tud leállni

Újabb figyelmeztetést küldött a belarusz diktátornak az Európai Unió és az Egyesült Államok, miután kedden újabb ellenzéki vezetőt ítéltek el.

Lukasenka és Putyin tovább mélyítik a kétoldalú kapcsolatokat

Putyin a két ország közti közös parlamentet is belengette

Lukasenka ismét találkozik Putyinnal

A rezsim vezetője most már csak az orosz elnök segítségére számíthat.

Eltávolították az edzőket, akik hazakényszerítették volna Tyimanovszkaját

A NOB fegyelmi bizottsága tovább vizsgálódik és amennyiben szükségesnek tartja, kiegészítő szankciókat is kiszabhat.

Megérkezett Lengyelországba az a fehérorosz futónő, akit haza akartak kényszeríteni az olimpiáról

Ugyan először Bécsben szállt le, ám a végső úti cél Varsó volt.

Ismét azt bizonygatja az elfogott fehérorosz újságíró, hogy jól van

Közölte, hogy tisztában van azzal, mekkora kárt okozott az államnak, és tiszteli Lukasenkát, mint embert.

Raman Prataszevics

"Interjút" adott a fehérorosz ellenzéki, akit Lukasenka szállíttatott le egy repülőről

Raman Prataszevics az állami médiában szerepelt - azt gyanítják, kényszerből.

Prataszevics szülei az EU és az USA segítségét kérik fiuk kiszabadításához

Raman Prataszevics fehérorosz újságíró szülei azt sem tudják, hol tartják fogva fiukat.

Megtartotta első ülését a fehérorosz Alkotmánybizottság

Megtartotta az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök által rendelettel létrehívott Alkotmánybizottság az első ülését, amelyen elfogadta a tanácskozások menetrendjét - jelentette szerdán az SZB. Belarusz Szevodnya (Szovjet Belorusszija - Fehéroroszország ma) című, az elnöki hivatal által alapított napilap.

Lukasenka nem kegyelmez: terrorgyanú miatt eljárás indult egykori kihívója ellen

Minden ellenfelével leszámol a fehérorosz diktátor?

Szvjatlana Cihanouszkaja

Lengyelország kiutasít egy fehérorosz diplomatát

A breszti lengyel főkonzult menesztik.

Marcin Przydacz

Közös hadgyakorlatot tartanak Minszk és Moszkva különleges erői

Több száz kommandós is részt vesz a műveletben.

Orosz tank hadgyakorlaton. Képünk illusztráció.

Bíróság elé állítottak egy orvost és egy újságírót Minszkben

Elmarasztaló ítélet esetén mindkettejüket akár három év börtönbüntetésre ítélhetik.

Lukasenka nem oltatja be magát

Az államfő szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió, de lehet, hogy 2 millió lakost terveznek beoltani a csaknem 9,5 milliós országban, attól függően, hogy „az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre”.

Gumilövedék, gránát, könnygáz – Ismét lecsapott Minszkben a karhatalom

Egy gyanús körülmények között elhunyt festőművész miatt dühödtek fel a tüntetők.

Most éppen orvosokat és ápolókat vett őrizetbe a fehérorosz rezsim

Egy hibájuk volt: tüntetni mertek Lukasenka hatalma ellen.

Képünk illusztráció.

Figyelmeztető lövésekkel és hanggránáttal oszlatták a Lukasenka ellen tüntetőket Minszkben

Sok embert őrizetbe vettek.

Tömegesen zárják ki a tüntető diákokat a fehérorosz egyetemekről

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök adott erre utasítást.

Újra százezrek tüntettek Lukasenka ellen és néztek farkasszemet a karhatalommal

Nem hagy alább a megmozdulások ereje.

Teljes a zűrzavar Lukasenko fejében

Egyre kellemetlenebb a tüntetők ellenállása az országot évtizedek óta irányító elnöknek. Szemmel láthatóan kapkod és Moszkva útmutatását is hiába várja.

Ultimátummal fenyegetik Lukasenkát

A fehérorosz elnököt egy Litvániába menekült ellenzéki vezető fenyegette meg országos sztrájkkal. A kormány 13 napot kapott a követelések teljesítésére.

Polgári engedetlenséggel válaszol Lukasenka eskütételére az ellenzék

Azonnali polgári engedetlenségre szólított fel szerdán a fehérorosz ellenzék válaszul arra, hogy Aljakszandr Lukasenka elnök letette a hivatali esküt - írja az MTI.

Szvjatlana Cihanouszkaja

Olyan titkos volt Lukasenko eskütétele, hogy több minisztere sem tudott róla

Még törvényt is sértett a diktátor, amikor beszédét nem adták élő adásban.

Ismét hatalmas tömegek tüntettek Lukasenko ellen

Nem csillapodik az elégedetlenségi hullám.

Belarusz rendőrőrs előtt gyújtotta fel magát egy férfi

Az első információk szerint túlélte a történteket.

Marshall-tervet készítenének Fehéroroszországnak a V4-ek a következő EU-csúcsra

Azt is javasolják, hogy a belarusz embereknek ne kelljen vízumot fizetniük, ha uniós tagállamba utaznának.

A V4-ek szerint az EU finanszírozná Fehéroroszország gazdasági megsegítését

Két fehérorosz beugrott a minszki svéd nagykövetségre, hogy menedékjogot kérjenek

Nem nyitottak nekik ajtót, átmásztak hát a kerítésen.

Európai diplomaták védik otthonában a Nobel-díjas fehérorosz írót

Állítólag maszkosok akartak hozzá betörni.

Újabb 121 tüntető került rács mögé Fehéroroszországban

Folytatódnak a megfélemlítések.

Ukrajna bekeményít: ha kell, visszavágnak Fehéroroszországnak

Kijev határozott ellenlépéseket emleget.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang