Román Sándor: Az ExperiDance valójában én vagyok

Az általa alapított húszéves társulattól szakmailag elhatárolódva Román Sándor szeptember 7-én új táncakadémiát indít. Új társulata is van, három új darabot próbálnak, de a bemutató időpontja még bizonytalan.

Nem vizsgálta Mága cégét a számvevőszék

ExperiDance: perben és haragban

Az ExperiDance Tánctársulat művészeti vezetője, Román Sándor, valamint ügyvezető igazgatója, Vona Tibor két egészen más történetet mesél arról, miként váltak el az útjaik. A jelek szerint most két társulat is ExperiDance néven fut.

A koreográfus a kerítés előtt. Állítólag fenyegetőzött, ezért nem engedik be

Szünetelteti táncakadémiáját az ExperiDance

A korábban távozott nyolc szólista közül négy visszatért az ExperiDance Tánctársulathoz, ám a jelek szerint Román Sándor alapító, koreográfus nélkül folytatják.

Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.

Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes

Omega-slágerek az ExperiDance műsorán

Az ExperiDance huszonegy Omega-slágerben dolgozta fel egy első szerelem történetét a Gyöngyhajú lány balladája című új musicaljében, amelyet március 12-én a budapesti RaM Colosseumban láthat először a közönség.

Fergeteges produkció az Experidance-től - fotógaléria

Román Sándor tánctársulata, az ExperiDance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái különleges, új produkciójában az 1800-as évek második felének elfeledett világa elevenedik meg. A beteljesületlen szerelmi vágyaktól izzó fergeteges bál éjszakájának meseszerű történéseit Sissi és Andrássy gróf legendája ihlette. Premier október 4-én.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang