A digitális cumi ártalmai

Teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés és a társas készségek zavaraival a Covid idejére jellemző korlátlan kütyühasználat miatt.

A túl korán és túl sokat kép­ernyőző gyerekek a társas helyzetek értelmezésé­ben, a nonverbális kommuniká­cióban, a nyelvben – s ezzel gyakorlatilag mindenben, ami ezen alapkészségekre épül – lemarad­hatnak

Emlékművet állítottak a kutyahűségnek, de az, amit mi hűségnek nevezünk, a négylábú társainknak nagyon nem jó

Nem ismerek senkit, aki képes lenne könnyek nélkül végignézni a Hacsi, a leghűségesebb barát című filmet. A halott gazdáját éveken át kitartóan váró akita története a kutyák legendás hűségének bizonysága. Vagy másról van szó? Erről beszélgettünk Gácsi Mártával, az ELTE etológiai tanszékének tudományos főmunkatársával.

Könnyebb szemezni a „nyomott” orrú kutyákkal

A speciális retinájuk miatt élesebben látják az emberi arcot, de az is lehet, hogy a gazdáikat a kisbabákra emlékeztetik az ilyen ebek - állítják az ELTE etológusai.

Magyar kutatók kiderítették, miért nem tanulnak meg túl sok szót a kutyák

Az agyuk nem tudja, hogy a szavak minden hangja számít.

A kutya az ember, a törpemalac csak a gazdája legjobb barátja

Magyar kutatók vizsgálták először a sertések közelségkereső viselkedését.

Szóértési versenyt rendeznek kutyáknak magyar kutatók

Az ELTE etológusai hat, különleges tehetségű border collie szótanulási képességét vizsgálják egy nemzetközi projektben.

A kutyák sem egyenletesen korosodnak

Az ebek több személyiségvonása az emberekéhez hasonlóan az életkoruk emelkedésével változik, de a barátságosságuk például életük végéig egy szinten marad.

Képünk illusztráció

Magyar kutatók igazolták: a kutyák tudják, mit csinálnak

Képesek vissza is emlékezni a korábbi tetteikre.

A vadon élő kutyák boldogabbak, mint a kanapén alvók

Hiába nehezebb, mégis jobb „vad” kutyának lenni, mint egészségesen, de pórázon leélni a kutyaéletet – derül ki az ELTE Természettudományi Kar Etológia Tanszékének kutatói által is jegyzett, nemrég a PLoS One tudományos folyóiratban megjelent, a Bali szigetén élő ebekkel foglalkozó tanulmányból.

Nem kóbor, csak szabad. Fotó: Mahendra Moonstar / ANADOLU AGENCY / AFP

Antennát csóváló házi robotoké lehet a jövő

Szalad elénk, füle tövét vakartatja, aztán feltakarítja az egész lakást – a jövő robotja akár ilyen is lehet, az ELTE Etológiai Tanszék javaslata nyomán.

Talán lesznek macskás vagy rókás robotok is. Fotó: KAZUHIRO NOGI / AFP
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang