Itt az újabb adatbiztonsági botrány, kiderült, hogy Mike Waltz és stábja privát Gmail-fiókokon keresztül intézett kormányzati ügyeket

Egyikük egy folyamatban lévő konfliktussal kapcsolatos, érzékeny katonai pozíciókról is szóló levelezést folytatott.

Megtagadta Elon Musk önértékelési kérését az FBI új igazgatója

Egyre nagyobb a káosz a szövetségi kormányzaton belül, dolgozók százezrei érezhetik magukat veszélyben.

Kash Patel, az FBI új igazgatója

Románia történetének legnagyobb terrortámadásával fenyegetett meg kilenc kolozsvári iskolát egy nő

Azt állította, hogy több embert kivégez.

Nyilvános a bombafenyegetéseket küldő e-mail-cím postafiókja, válaszok is elolvashatók

Volt diák, aki sérelmezte, hogy miért nem a holnapi témazárói idejére időzítette a fenyegetést, más pedig Menczer Tamást idézve csak annyit írt neki, hogy „Vége van, Kicsi!”

 Bombariadó a Budapesti Osztrák Iskolánál Budapesten a XII. kerületben

Megint kormánypropagandát kapnak azok, akik annak idején regisztráltak Covid-oltásra

A kormányzati e-mailben már rég nem a vakcinák előnyeit taglalják. 

E-mail már nem jó, a vármegyékről szóló kérdéseket az önkormányzat postán küldött levélben várja

Magyarország, 2023.

Gémes László 2021. június 4-én a mindszenti Országzászló-emlékmû avatóünnepségén

Nem kellett sokáig várni az új brit kormány első botrányára: bizalmas kormányzati iratokat továbbított a belügyminiszter a saját e-mailjére

Féltucatnyi bizalmas irat landolt Suella Braverman postaládájában.

Elég kínos, de fideszes e-mail címről pattant vissza egy Tóth Gabinak küldött levél

Hoppácska.

Orbán Viktor saját kampánnyal hangol az ellenzéki előválasztás második fordulójára

A koronavírus-járvány elleni oltásra regisztráltak kaphattak a kormányfő „hírleveléből”.

Ne dőljön be! A Magyar Posta nevében próbálnak kicsalni adatokat ismeretlenek csomagküldésnek álcázva

A rendőrség figyelmeztet mindenkit: ezúttal nem sms-ben, hanem e-mailen érkezik a kártékony vírus. Az áldozatok bejelentést tehetnek.

Illusztráció

Kiberbiztonság a Fehér Házban: Ivanka Trump is magán e-mail fiókból intézte a közügyeket

Több száz hivatalos levelet küldött ki egy nem biztonságos e-mail fiókból. Hillary Clinton ebbe bukott bele kampánya során, üzeneteit így ugyanis orosz kémek is olvashatták.

Ivanka Trump

Vagyok, aki vagyok: @

Újra nyomoznak Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) újraindította a nyomozást a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében.

Titokban figyelték az e-mailjeinket? - Reagált a Yahoo

Cáfolja a Yahoo internetes óriáscég, hogy titokban figyelte kliensei elektronikus leveleit.

FOTÓ: Scott Barbour/Getty Images

Jönnek az újabb Clinton-e-mailek

Sok fejfájást okozhatnak még Hillary Clintonnak a saját szerverén tárolt e-mail üzenetek. Egy szövetségi bíró tegnap elrendelte, hogy a washingtoni külügyminisztérium a tervezettnél gyorsabban hozza nyilvánosságra az FBI-vizsgálat során fellelt, újabb 15 ezer üzenetet Clinton még külügyminiszterként folytatott levelezéséből. A levelek kiadását a Judicial Watch konzervatív jogászfórum követelte.

FOTÓ: Adam Berry/Getty Images

Trump azt állítja, hogy csak "szarkasztikus" volt

Donald Trump republikánus elnökjelölt azt állítja, hogy csak "szarkasztikus" volt, amikor szerdai sajtóértekezletén arra nógatta Oroszországot, hogy hackertámadással kutassa fel Hillary Clinton elveszett, kitörölt e-mailjeit.

Elhunyt az e-mail atyja

Meghalt az e-mail felfedezője, Ray Tomlison. A programozót 74 évesen érte a halál. 

Illusztráció: Thinkstock

Feltörték a CIA igazgatójának e-mailjét?

Nyomozást indítottak az amerikai szövetségi biztonsági szervek azt követően, hogy sajtójelentés szerint feltörték John Brennannak, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának magán elektronikus levelét - jelentette hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió.

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

Nyomoz az FBI Hillary Clinton ügyében

Vizsgálja az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azoknak az eszközöknek a biztonságosságát, amelyeken Hillary Clinton magán elektronikus leveleit tárolták abban az időben, amikor az Egyesült Államok külügyminisztere volt - írta szerdai számában a The Washington Post című napilap.

FOTÓ: Getty Images

Belenézne Hillary Clinton e-mailjeibe? Semmi akadálya!

Az amerikai külügyminisztérium egy bírósági ítéletnek eleget téve nyilvánosságra hozta kedden este Hillary Clinton volt tárcavezető, jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns 2009. márciusa és decembere közötti, kormányzati fiók helyett egy magánszerveren keresztül bonyolított hivatalos levelezését.

FOTÓ: Alex Wong/Getty Images

Nyilvánosságra hozták Hillary Clinton leveleit

Nem tartalmazott terhelő, Hillary Clinton elnöki ambícióit veszélyeztető információkat az a 296 e-mail, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra az amerikai külügyminisztérium a volt tárcavezető magánarchívumából az Egyesült Államok bengázi képviselete elleni terrortámadás körüli időszakból.

A képen Hillary Clinton. FOTÓ: Darren McCollester/Getty Images News

Hillary Clinton: jobb lett volna két e-mailt használni

Hillary Clinton kedden elismerte: jobb lett volna, ha amerikai külügyminiszteri korszakában két e-mail-címet használt volna, ám azt állította, hogy a diplomáciai tárca "megengedte" a magánlevelezésre használt e-mail-címének kizárólagos használatát.

Hillary Clinton elnökjelöltsége egy e-mail címen múlhat?

Barack Obama amerikai elnök a CBS televíziónak kijelentette: sajtójelentésekből tudta meg, hogy Hillary Clinton volt külügyminiszter a hivatali ideje alatt nem hivatalos, hanem magán e-mail-domainről levelezett.

Hónapokig kutathatnak Clinton levelei között

Beidézte Hillary Clintont szerdán a washingtoni képviselőháznak a bengázi amerikai konzulátus elleni támadást kivizsgáló bizottsága, mert betekintést akar az összes olyan e-mailjébe, amelyet még külügyminiszterként küldött vagy kapott. Reagálásában Clinton elektronikus levelezésének közzétételét kérte a külügyminisztériumtól.

Hillary Clinton. FOTÓ: Getty Images

Az e-mailek már „csak” 57%-a spam, idén eddig a futball VB a sztár

A Cyberoam, napjaink egyik leggyorsabban fejlődő hálózatbiztonsági megoldások gyártója kiadta jelentését az internetes fenyegetésekről, támadásokról, amelyek az idei első negyedévben a legjelentősebb incidenseket okozták, illetve veszélyt jelentettek a felhasználókra. Az adatok szerint tematikában többek között a pénzügyi befektetéseket javasló, gyógyszereket és diétás készítményeket ajánló, álláslehetőséget kínáló spamek száma némileg csökkent, viszont növekedett a futball világbajnokság témájával foglalkozó kéretlen levelek száma. Számszerűsítve az összes e-mailnek már "csak" 57%-a kéretlen szemét, az átlagosan kibocsátott spam mennyisége 54 milliárd e-mail üzenet naponta.

Fotó:Thinkstock

Szűrik a leveleket Erzsébetvárosban

Felsőbb utasításra szűrik a Vattamány Zsolt fideszes polgármester vezette Erzsébetváros polgármesteri hivatalában az ott dolgozók - köztük az önkormányzati képviselők - hivatalos, munkahelyi e-mail címére érkező külső leveleket.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang