Éleződik a helyzet, evakuálják az európaiakat Nigerből

Kedden az olasz, a spanyol és a német kormány is jelezte, hogy biztosítja állampolgárai Nigerből való hazaszállítását.

Nagyszabású akciót hajtottak végre az amerikaiak Szíriában, megölték az Iszlám Állam vezérét

Szemtanúk szerint legalább 12 ember életét vesztette a rajtaütésben.

A kampány sem volt elég

Továbbra sem ismert annak a 219 nigériai diáklánynak a sorsa, akiket egy évvel ezelőtt raboltak el a Boko Haram fegyveresei az észak-nigériai Borno tartomány Chibok nevű városából. A szélsőséges iszlamista szervezet aktivistái egy keresztény iskolából eredetileg 276 lányt raboltak el, de többeknek sikerült elmenekülnie. Az esetet követően jelentős nemzetközi kampány indult a lányok kiszabadításáért, a megmozduláshoz egyebek mellett Michelle Obama, illetve a Nobel-békedíjas pakisztáni diáklány, Malala Juszavzaj is csatlakozott.

Ezreket öltek meg az iszlamisták

Különböző dzsihadista csoportok legalább 5000 személlyel végeztek november folyamán. A szélsőséges iszlamisták által elkövetett véres merényletek tekintetében Irak megelőzte Nigériát, Afganisztánt és Szíriát is. A BBC szerint az előző hónapban 664 incidens történt, a halottak pontos száma 5042 volt, egy napra lebontva átlagosan 168 személy vesztette életét. A „halállistán” az említett országokat Jemen követi, s Szomália áll a hatodik helyen, ahol átlagban novemberben naponta 37-en vesztették életüket. A leggyakoribbak öngyilkos merényletek voltak.

Katonákat küld Obama

Barack Obama amerikai elnök tegnap rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, az Egyesült Államok különleges erőket küld Irakba, hírszerzési információkkal, kiképzéssel, tanácsokkal segíti a kormányerőket a dzsihadista lázadók elleni harcban. Az iraki hadsereg kiképzésének javítását sürgette Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is. 

Megszigorították az ellenőrzést, új ellenőrző pontokat állítottak fel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DAN KITWOOD

Bakubáért folytak a harcok Irakban

Az iraki kormányerőknek nem sikerült megállítani a dzsihadista lázadók előrenyomulását. Kedden Bakubánál, Dijala tartomány központjánál, Bagdadtól alig 60 kilométerre folytak az összecsapások, a BBC jelentése szerint egy rendőrörsnél a harcokban 44 rab életét veszítette. Abdul Amir al-Zaidi, a tartomány katonai parancsnokságának vezetője arról számolt be, hogy a kormányerők 28 lázadót öltek meg.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang