Novák Katalin hálózatot szervez a családbarát elnököknek

Egyelőre még ketten vannak csak a szerb elnökkel, de a jelek szerint ígéretes perspektívája van a kezdeményezésnek. Ugyanakkor az államfő azt is elmondta: Szerbia által az Európai Unió gazdagodna.

Riasztó

Varga Mihály szerint az ellenzék direkt félremagyarázza a túlóratörvényt

A pénzügyminiszter szerint egyéni döntésén múlik, hogy több pénzt akar-e keresni, a túlóraszabályozás pedig munkavállalónak kedvez; a 400 órás túlórát mégsem a dolgozók, hanem a munkaadók kérték a kormánytól.

Polipokkal a biztonságért

Magyarországon az idő előtt világra jött újszülöttek száma jelentősen meghaladja az uniós átlagot – és persze aggódó szüleik – számára létfontosságú, hogy otthonosabb környezetben telhessenek a kórházban töltött hetek, sokszor hónapok. A NaturAqua ezért döntött úgy, hogy támogatja a terhesség 37. hete előtt született babákat ellátó koraszülött-intenzívosztályok családbaráttá tételét, és adománnyal támogatja a babák egészséges fejlődéséhez szükséges tárgyi eszközök beszerzését. A program együttműködő partnere az Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE).

FORRÁS: NOGUCHI PORTER NOVELLI

Már tudjuk, mit ért a KDNP családbarátságon

Azt eddig is tudtuk, hogy a KDNP nevű fantompártnak a hagyományos keresztényi értékekkel még annyi kapcsolata sincs, mint a hétköznapi valósággal. Most viszont már azt is tudjuk, mit ért a KDNP azon, hogy a családok pártján áll. A 444.hu cikkéből kiderül, hogy a kereszténydemokrata politikusok leginkább a saját családtagjaik pártján állnak - írja a szocialista párt sajtóközleményében.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív