Gránátvetővel és mesterlövésszel csapott le a TEK az ukrán pénzszállítókra, volt, akit 29 órán át tartottak bilincsben

Az Orbán-kormány által kiutasított hét férfi védője videóval is alátámasztotta állításait.

Már a tanúkihallgatások is megkezdődtek a győri lakáskasszából eltűnt 1,7 milliárd forint ügyében

A város polgármestere abban bízik, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás feltárja a pénz útját. A közvagyon eltüntetésére sem a fideszes felügyelet alatt álló önkormányzati cég, sem a pénteken éppen a városban kampányoló Orbán Viktor sem adott magyarázatot.

Újszülöttjének megölésével gyanúsítanak egy somogyapáti nőt

Egy héttel ezelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre a Baranya megyei településen három héttel korábban történt bűncselekményről.

Újdörögdi baleset: egy év után sincs eredménye az ügyben indult büntetőeljárásnak

Továbbra sem tudni, hogy történt-e emberi mulasztás, és ha igen, meggyanúsítottak-e bárkit.

Képünk illusztráció

Emberrablás és túszejtés miatt Ukrajna büntetőeljárást indított a magyar hatóságok által elfogott pénzszállítók ügyében

Az ukránok szóltak az Europolnak is.

Karácsony Gergely: Nem sikerült tönkretenni a szabadság kultúráját Magyarországon

A főpolgármester szerint a szabadságszerető emberek számára csodálatos hír a Budapest Pride megszervezéséért ellene indított eljárás felfüggesztése.

Büntetőeljárás indult a négy ember halálát okozó budakeszi háztűz ügyében

Közveszélyokozás gyanúja miatt.

Tűzoltók a kigyulladt épületnél Budakeszin február 13-án

Bűncselekménnyel gyanúsítják a pécsi jogászt, aki most Hatvanpusztának üzent az Orbán-kormány átfestett plakátján

Szabálysértés helyett.

A "kijavított" plakát Pécsett február 13-án

Iskolai korrupció Magyarországon: jelenleg öt büntetőeljárást folytat a rendőrség

Vesztegetés, hűtlen kezelés, drog.

A Belső-pesti Tankerületi Központnál történt visszaélések ügyében már öt embert gyanúsítottak meg

Büntetőeljárás indult, már nyomoznak a győri lakáspénz miatt Pintér Bence polgármester feljelentése után

Közben a Fidesz fegyelmi eljárást is indított Pintér Bence ellen a „zárt bizottsági ülések titkosságának megsértése” miatt. 

Nyomoznak a tiszás önkéntesek elleni baltás támadás ügyében

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket a büntetőeljárásról.

760 ezer dollár óvadék fejében szabadlábon védekezhet a korrupcióval vádolt Julia Timosenko

A volt ukrán miniszterelnök fellebbez. Kijevi ügyészségi ganú szerint szavazatokat akart venni, azaz parlamenti képviselőket akart megvesztegetni. 

Julia Timosenko a bíróságon

Jóvátételt fizetne áldozatának a nőverő exfideszes Győrffy Balázs, hogy megússza a vádemelést

Az ügyészség egyelőre nem emelt vádat, mivel a sértett nem szenvedett maradandó sérülést. Ha a volt fideszes politikus, egykori EP-képviselő egyezséget köt a nővel és azokkal, is, akikre még rátámadott, az eljárást is megszüntetik ellene.

Korábbi felvétel

Büntetőjogi vizsgálat indult a Fed elnökével szemben

Donald Trump már hosszú ideje nyomást gyakorol az amerikai jegybank elnökére, a büntetőjogi vizsgálat pedig új szintre emelte a konfliktust. 

Jerome Powell

Már csaknem 250 millió forintot keresett felfüggesztett végrehajtóként Schadl György, az ügyészség 200 millióra büntetné

Eközben zajlik ellene a büntetőeljárás.

Büntetőeljárás indult Svájcban a tűzvész pusztította bár két vezetője ellen

A Le Constellation tulajdonosait és üzemeltetőit gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel és gondatlanságból elkövetett gyújtogatással gyanúsítják.

Virágcsokrok és mécsesek a tragédia helyszínénél

Kirúgták a soproni gyermekotthon egyik dolgozóját, aki sötét szobába zárta az óvodásokat és a hajukat rángatta

A bántalmazások miatt büntetőeljárás indult.

Nem csak kölyöktigrist, egy kisebb állatkertet találtak a rendőrök Tiszafüreden

Gyorsított eljárásban ítélhetik el.

Taxis vert meg két nőt Budapest belvárosában, garázdaság miatt indult büntetőeljárás ellene

Az egyik áldozata egy nagyobb ütésétől elterült a földön, az Országos Mentőszolgálat szerint ellátásra nem volt szükség.

Legfőbb ügyész: Elkészült az újdörögdi baleset egyesített igazságügyi szakvéleménye

A megállapítások egyelőre nem ismertek, de azok alapján dönt majd az eljáró nyomozó főügyészség, hogy ki lehet a felelős azért a balesetért, amelyben egy nő mindkét kezét elvesztette kézigránátdobás közben a köztisztviselőknek hirdetett önkéntes honvédségi gyakorlóprogramon.

Nagy Gábor Bálint 2025. május 22-én

A rendőrség megszüntette a Hatvanpusztán Hadházy Ákos autójának nekihajtó biztonsági őr elleni büntetőeljárást

Azt állapították meg, hogy nem történt szándékos közúti veszélyeztetés. A független országgyűlési képviselő szerint a hatalom ezzel a határozattal „legitimálta az ellenzéki politikusok elleni erőszakot”.

Gondatlan veszélyeztetés gyanújával büntetőeljárás indult a Dunai Finomítóban pusztító tűz miatt

Mérgező gázok nem kerültek a levegőbe. 

Vlagyimir Putyin újra szigorított a „külföldi ügynököknek” minősített személyek és szervezetek elleni törvényen

Könnyebb lett büntetőeljárást indítani ellenük.

Julija Navalnaja kezdettől állította, hogy férjét megölték a börtönben

Nagy értékű bolti lopás miatt indult eljárás egy magas rangú kormánytisztviselő ellen

A vezető beosztású, járási kirendeltséget vezető kormányhivatali dolgozót a ballassagyarmati Lidlben érték lopáson. Beismerte a tettét. 

Képünk illusztráció

Egy éve nem tudni, hol tart a Fidesz által kitüntetett, majd pedofília miatt felfüggesztett volt kecskeméti plébános büntetőügye

Nem ad tájékoztatást a rendőrség.

Eltiltása után visszatért hivatalába Marosvásárhely polgármestere

Lejárt ugyanis az a 120 napos eltiltás, amit a román korrupcióellenes ügyészség indítványára a bíróság rendelt el az erdélyi város polgármesterével szemben.

1600 gyermekpornó-felvételt találtak egy szegedi férfinál, aki az alig hétéves kislányáról is videót készített

Az interneten aktív pedofil elkövetőre egy amerikai gyermekvédő szervezet hívta fel a magyar hatóságok figyelmét. A 41 éves gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte a letartóztatását.

Elkészült a felmérés, a megkérdezettek 80 százaléka börtönbe küldené Matolcsy Györgyöt

A fideszes szavazók többsége is úgy véli, Matolcsy György volt jegybankelnök és Orbán Viktor kormánya is tudott a jegybanki alapítványok korrupciós ügyeiről. A Publicus Népszavának készített felméréséből kiderül, a válaszadók csaknem kétharmada szerint nem lesznek komoly jogi következményei az ügynek.

Oroszország nem kívánatos szervezetnek nyilvánította az Amnesty Internationalt

Az orosz főügyészség bejelentése alapján a jogvédő civil szervezettel együttműködőket, sőt azokat is büntetőeljárással fenyegetik, akik akár csak egy posztjukat is megosztják. 

Több mint két év eltelt, három gyanúsítottja van az M1-esen történt halálos tömegbalesetnek

A ráfutásos balesetben 41 gépjármű volt érintett, ebből 19 totálkáros lett. A balesetnek egy halálos áldozata és 39 sérültje volt. A a biztosítók a tömeges kárrendezés során egy speciális eljárást alkalmaztak annak érdekében, hogy a vétlen károsultak mielőbb kártérítést kapjanak.

A porviharban 41 jármű ütközött, a balesetnek egy halálos áldozata volt
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél