A ljubljanai kormány által elfogadott törvényjavaslatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A hirdetményen most nem tüntették fel, hogy a jelenlegi intézkedés határideje az év vége.
Négy éve tízezret ért egy vissza nem vitt ív, s azok után 730 milliós, azonban jórészt behajthatatlan büntetést szabtak ki.
Bírságokat is osztott a Médiatanács: az állami tévének is fizetnie kell a hangos reklámjaiért.
Bővülhet egy kormánypárti rádió szolgáltatása, bírságok több médiumnak, feljelentés a főváros ellen.
A rendőrség korábban sorra büntette a spontán ellenzéki demonstrációk résztvevőit, mondván, megsértették a KRESZ szabályait azzal, hogy az úttestre léptek.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az MNB Pallas Athéné alapítványaira 66 ügyben 84 millió forint bírságot szabott ki - közölték az alapítványok.
Szurkolóinak rendbontása és tiltott transzparens kifüggesztése miatt 17 ezer eurós (5,25 millió forint) bírságot kapott a Román Labdarúgó Szövetség az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától.
A kiszabott bírságok mindössze alig 3 százalékát sikerült behajtani a hajléktalanoktól az elmúlt három évben, ráadásul a hatóságok több esetben egy hatályba nem léptetett rendelkezés alapján büntették meg a guberálókat. A sokszor értelmetlen és drága hatósági intézkedések helyett az államnak inkább a legszegényebbek lakhatásának biztosításán kellene dolgoznia.
Kétmillió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Rubachem International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, mert az üzletfelek választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert alkalmazott.
A nyilvános helyekre vonatkozó dohányzási szabályok szigorítása óta, az elmúlt két évben mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Illetékesség hiányára hivatkozva az áthelyezett büntetőügyek többségét visszaküldték vidékről a Fővárosi Törvényszéknek - olvasható a Fővárosi Törvényszék szóvivőjének tájékoztatójában.