Nagy-magyar hocikultúra: elvont jelképezés, orbáni építkezés és egyenes románozás a szélsőjobbon

A legtöbben megússzák egy életen át anélkül, hogy rárontanának a rohamrendőrök egy Paks-Újpest bajnokin. Nem is igazából rárontás volt ez, a marcona rendvédelem egyszerűen csak besétált a jelentős kerítéshiányon, amit a vendég szurkolók idéztek elő az első félidőben. Vagyis „mi”. Nem ment a csapatnak. Még arra emlékszem, hogy fedezéket keresve lehülyéztem egy fejileg sérült szurkolótársamat, akihez visszatalált egy általa elhajított füstgránát, ezért szabadcsapatot szervezett a felbolydult szektorban a rohamrendőrök ellen. Jómagam megelégedtem azzal is, hogy gumibotozás nélkül megússzuk az affért – lila-fehér-mániás fiam, és én.

Itthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a FTC az Európa-ligától

A Ferencváros a múlt heti, idegenbeli 2-0-s kudarc után a Puskás Arénában is 2-0-ra kapott ki a Bayer Leverkusentől a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel, 4-0-s összesítéssel búcsúzott.

Sztanyiszlav Csercseszov: Senki nem épült fel a sérült futballistáink közül, így 13 felnőtt játékosunk bevethető

Öt játékosára sérülés, Botka Endrére pedig eltiltás miatt nem számíthat.

Kétgólos hátrányba került a Ferencváros

A Bayer Leverkusen korai találata után mezőnyfölényben futballozott, a hajrában újabb gólt szerezve magabiztos előnnyel várhatja a Ferencváros elleni budapesti visszavágót.

Szijjártó Péter szerint intézkedtek, és talán még beérnek a FTC-szurkolók a leverkuseni stadionba

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a korábban csatasorba állított hét konzult az időhúzó ellenőrzések után a pályaudvarra küldte a nyilván dühös drukkerek fogadására.

Csercseszov: A német bajnokság erősebb, mint a magyar, ám ez önmagában nem jelent semmit

A Ferencváros ma este a Leverkusen vendége lesz, s noha a magyar csapat edzője kijelentette, a német liga komolyabb a magyarnál, de ezzel nem foglalkozik.

Győzelemmel búcsúzott a Ferencváros

Egygólos győzelmet aratott a vendég Bayer Leverkusen felett a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így megszerezte becsületpontjait a sorozatban.

Bayer Leverkusen - Török tréner érkezett

A török Tayfun Korkut lett a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A 42 éves szakember hétfőn a szezon végéig szóló szerződést kötött a német klubbal.

Dárdai fejlesztené csapata fejjátékát

Mint arról tegnap beszámoltunk, vasárnap a Bayer Leverkusen otthonában 3-1-es vereséggel kezdte a 2017-es évet a rövid téli leállást követően folytatódó német labdarúgó-bajnokságban a Dárdai Pál által trenírozott Hertha BSC.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Lewandowski

Holtan találták otthonában szerdán a Bayer Leverkusen egykori edzőjét, Sascha Lewandowskit. A szakember 44 éves volt.

Lewandowski egy korábbi meccsen 2015-ben. FOTÓ: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Menetel a Bayern

Bár a Bundesliga 3. fordulójának rangadója a Bayern München-Bayer Leverkusen mérkőzés volt, a müncheniek nagyon sima győzelmet arattak. Thomas Müller 200. bajnokiját játszotta a münchenieknél. Nem is akárhogy. Ő lett a meccs hőse, hiszen kétszer volt eredményes, egyszer 11-esből, ezzel összesen 76 góltért el az első osztályban. 

Ausztrália került Ázsia trónjára

Drámai mérkőzésen győzött a házigazda Ausztrália Dél-Korea ellen az Ázsia Kupa döntőjében. Az első félidőben az Uli Stielike által irányított dél-koreaiak alakították ki helyzetek sorát, de közvetlenül az első félidő lefújása előtt Massimo Luongo megszerezte a vezetést a Socceroosnak.

Ausztrália nyerte az Ázsia Kupát FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARK KOLBE

Sorsolásra vár az elit

Német, angol és spanyol dominancia jellemzi a Bajnokok Ligáját. A legjobb 16 közé ugyanis négy német együttes jutott, a Bayern München, a Dortmund, a Schalke, valamint a Bayer Leverkusen. Három-három csapattal képviseltethetik magukat a spanyolok és az angolok.

A manchesteri kékek a római farkasok otthonában bizonyították, immár alkalmasak a nagy feladatokra FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/

Bayern München: abszolút ötös

Először nyerte el a klubvilágbajnoki címet a Bayern München labdarúgócsapata, amely 2-0-ra verte szombaton a torna döntőjében a Raja Casablanca együttesét. A bajorok már annyira jók, hogy pályára se kell lépniük, úgy is nyernek: erről riválisai gondoskodtak a Bundesligában.

A Bayern München gárdája ismét bebizonyította, jelenleg a világ legjobb klubcsapata FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMEGES/STEVE BARDENS
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang