Elkerülhetetlen a szegénység Argentínában, súlyos következményekkel járnak az új elnök reformjai

Amit Javier Milei csinál, az számos jogi kérdést is felvet, a bíróságok meg is semmisíthetik az általa hozott döntéseket.

Keserű ébredés következhet jövőre Javier Milei elnök szavazói és egész Argentína számára

Japán bíróság: alkotmányellenes, hogy azonos neműek nem köthetnek házasságot

Japánban a kormányzat nem ismeri el az azonos neműek házasságát.

illusztráció

Masírozás az alaptörvénnyel szemben: rendőrt faragtak a katonákból

A kormányfő szerint a járványhelyzet miatt az utcára vezényelt katonák nem intézkedhetnek civilekkel szemben, pedig ő maga is megszavazta azt a törvénymódosítást, amely most lehetővé tenné ezt. Nyilatkozatai alapján ez még Orbán Viktor szerint is alkotmányellenes.

Aláírta

Lex CEU - Áderhez fordult a Közép-európai Egyetem

A Közép-európai Egyetem (CEU) a mai napon a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény az Országgyűlésben tegnap megszavazott módosításának alkotmányellenessége mellett érvelő memorandumot juttatott el Magyarország köztársasági elnökének - közölte az intézmény. 

Fotó: Molnár Ádám

Döntöttek: Ádernek adott igazat az Ab

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői nyilvános határozathirdetésén. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat. A testület megsemmisítette a földbizottságokra vonatkozó egyes rendelkezéseket.

Virágzó pipacsok Fülöpháza határában a 40. éves Kiskunsági Nemzeti Park területén 2015. május 28-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kismamák, figyelem! Alkotmányellenes a szabályozás

Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), és keddi határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést.

Fotó: Ian Waldie, Getty Images
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang