Az Orbán kormány adta ki a "kilövési" engedélyt

Nem létezik a Fidesz által emlegetett brüsszeli inváziós (idegenhonos) özönfajok listája, így az nem is támadhatja a "magyar akácot" az unió - mondta a Népszavának Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP) listavezető képviselőjelöltje. Az akác telepítését, illetve irtását a második Orbán-kormány szabályozta, amiben az is szerepel, hogy természetvédelmi területeken engedély nélkül kivágható ez a fafaj. 

Az erdők ötödét adó akácosokat az Alföldön akár telepíthetik is. Fotó: Thinkstock/Getty Images

Senki sem veszélyezteti a magyar akácot

Az MSZP szerint egyetlen európai testület sem akarja korlátozni a fehér akác termesztését, vagyis a Fidesz ostobaságán kívül senki nem veszélyezteti a magyar akácot - tájékoztatta a párt országos központja szombaton az MTI-t.

Hungarikum lesz az idegenhonos özönfaj

A nyugdíjak, a munkahelyek és a rezsicsökkentés után a Fidesz-KDNP megvédi az akácot is. Ez a fafajta ugyan Amerikából került Európába, de a kormánypárt hungarikummá kívánja nyilvánítani az akácmézzel együtt, hogy így akadályozzák meg az Európai Uniót (EU) a fa visszaszorításában. Ezt Glattfelder Béla, az akáckoalíció vezetője, fideszes európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatón jelentette be.

Az akácisták szerint a fafajta az erdészetekben, a faiparban, valamint a méhészeknek is munkát ad. Fotó: freeteo/Thinkstock/Gett

Mézért és pálinkáért harcol a kormány

Senkivel nem kellene harcolnia most az Orbán-kormánynak, ha 2011-ben is fontos lett volna a miniszterelnöknek a házifőzésű pálinka: az uniós csatlakozás előtt ugyanis az adózásról folyó tárgyalásokat még az első Orbán kabinet lezárta - jelentette ki Veres János, korábbi pénzügyminiszter, az MSZP Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje.

Az Európai Unió védeni akarja a kontinensen őshonos fajokat és az élővilág sokszínűségét. Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Az akácért lobbizik Brüsszelben az agrártárca

Levelet írt a múlt hét végén Janez Potocnik környezetvédelmi biztosnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter annak érdekében, hogy az akácméz alapjául szolgáló fehér akác ne kerülhessen rá arra a listára, amely a behurcolt, nem őshonos, visszaszorítandó állat- és növényfajokat tartalmazza.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang