Orbán-kormány;kormány;EU;Parlament;alkotmánymódosítás;Fidesz-KDNP;alaptörvény;közvélemény-kutatás;

- Győzelem, vereség, tanulság

A héten elfogadott ötödik alkotmánymódosítás azért született meg, hogy a kormánypártok átírják az Alaptörvény szövegében az Európai Bizottság által is kifogásolt részeket. Orbán Viktor ugyanakkor a korábbi magyar kormányfőkhöz képest sokkal kritikusabb partnere az Európai Uniónak, és az elmúlt három évben megismerhettük jövőképét, amelyben az Európai Egyesült Államok helyett a nemzetek Európája szerepel.

Felmerül tehát a kérdés, hogy az ötödik alkotmánymódosítást valóban a sokszor az Uniónak is ellenálló kormányfő kudarcának és Brüsszel győzelmének tekinthetjük-e?


A 2014-es választások közeledtével a kampány és a szavazás aspektusából kell megközelítenünk ezt a kérdést. Kétségtelen, hogy a 2013-as őszi ülésszak kezdetével a nem hivatalos kampány is elindult, ahogy azt a visegrádi Fidesz-frakcióülés témái, és a megbeszélést követő bejelentések is bizonyították. Ugyanakkor az Unió által kikényszerített ötödik alkotmánymódosítás puszta ténye, még ha első pillantásra vereségnek tetszhet is, valójában arra irányítja rá a figyelmünket, hogy miért is a Fidesz a legnépszerűbb párt a választók között, és hogy mi okozza a baloldali ellenzéki erők versenyhátrányát.

Kényszerű módosítások

Az Unió és a magyar kormány viszonyában vannak szimbolikussá váló, vagy azzá emelt ügyek, amelyek elvesztése repedéseket okozhatna a Fidesz által alkotott világképen. De ennek ellenére az Orbán Viktor által képviselt külpolitika sokkal inkább magával a kritikus hozzáállással, nem pedig egy-egy üggyel jellemezhető. Valójában tehát a kormányzó erő vízióját nem egy ügy elvesztése kezdené el rombolni, hanem sokkal inkább magának a kritikus hozzáállásnak a feladása.

Az Európai Bizottság három konkrét esetben fogalmazott meg fenntartásokat, amelyek közül kettőt most részben, vagy teljes egészében megváltoztattak. Törölték azt a passzust, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad mondjuk az európai bíróság döntése miatt, akkor adót vethet ki ennek finanszírozására, amennyiben a központi költségvetés nem rendelkezik kellő tartalékkal. A kormánypártok lemondtak a bíróságok közötti - korábban jelentős hazai és nemzetközi vitát is kiváltó - ügyáthelyezés lehetőségéről is. A módosítás érdekessége, hogy a részletes indokolásban nevesítik - ellentétben az adókivetés eltörlésének indokolásával -, magát az Európai Bizottságot is, miszerint az ő megkeresésükre történik a változtatás, ugyanakkor a szöveg egy szokatlanul kampányszlogenszerű mondattal zárul: az ügyáthelyezés lehetőségének megszüntetése a magyar adófizetőknek az elkövetkező öt évben legalább hatmilliárd forintjába kerül majd.

Orbán Viktor persze tisztában van azzal, hogy az Európai Parlamentben nem rendelkezik kétharmados többséggel, és hogy még az Európai Néppárt frakciójának a tagjait is megosztja egyes döntéseivel. Ezért, mivel komoly esély mutatkozik arra bizonyos esetekben, hogy kénytelen lehet visszakozni, nem az egyes ügyeket teszi politikája és világképe fundamentumává, hanem magát az uniókritikus politizálást. Ennek feladása pedig csak saját döntésén múlik. Érdekes ugyanakkor, hogy ezzel szemben a belpolitikában a Fidesz sokkal inkább egy-egy ügyre helyezi a hangsúlyt. Ez egyértelműen látszik, hiszen a visegrádi frakcióülés után biztosnak mondható, hogy a Fidesz nagyrészt a rezsicsökkentéssel és a devizahitel-programmal kívánja végigkampányolni a hátralévő időszakot.

De kanyarodjunk vissza az eredeti kérdéshez: mi lehet az oka a Fidesz versenyelőnyének a jelenlegi ellenzéki pártokkal szemben? A baloldali véleményvezérek megnyilatkozásai mindinkább alátámasztják azt, hogy azok a pártok, amelyek le szeretnék váltani a Fidesz-KDNP-t, rosszul ítélik meg, hogy miért is képes - a Századvég kutatása szerint - még mindig egy közel 27 százaléknyi tömeget egyben tartani és mozgósítani a kormányzó erő. Nyilatkozataik alapján arra következtethetünk, hogy szerintük Orbán Viktor és kormánya annak köszönheti népszerűségét, hogy stratégiájuk lényege a populizmus, és a választási osztogatást tették programjuk alapjává. Mintha a rezsicsökkentés puszta ténye és a devizahitelesek megsegítése elégséges lenne ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt tudjon maradni.



Téves diagnosztika?

Ez azonban a jelenlegi belpolitikai helyzet félrediagnosztizálása, ami végül az ellenzéket egy rossz ellenstratégia megalkotására sarkalhatja. A jobboldal a jelenlegi baloldali ellenzéknél nem azért versenyképesebb, mert az ígéretlicitben magasabbra képes tenni a lécet, hanem mert egy olyan víziót és világképet alkotott a választók számára, amivel azok képesek azonosulni. Nem elég a nagygyűléseken, kerekasztal-beszélgetéseken, illetve fórumokon az egyszerű közérzetjavító intézkedésekre helyezni a hangsúlyt. A baloldali ellenzéknek ezeket az ígéreteket kontextusba is kell tudni helyezni, ehhez pedig nekik is fel kell építeniük egy víziót, ami a jelenlegi kormánypártok által megalkotott jövőkép alternatívája lehet.

A jobboldalon már többször is elhangzott az a vád a baloldallal szemben, hogy szervilis magatartás tanúsít az unióval szemben. Ez az állítás azonban ugyanolyan téves következtetés, mint a Fidesszel kapcsolatos ellenzéki diagnózis. A baloldal nem a feltételezett szervilizmusából fakadóan fogadja el szinte kritika nélkül az Európai Unió által meghatározott normákat, ajánlásokat, vagy kötelező jellegű döntéseket, hanem mert kidolgozott világkép, és ebből fakadó erős ideológiai alap hiányában nem tud hogyan viszonyulni a kérdéshez, tehát azzal szemben - legalábbis világnézeti alapon -, kritikát sem tud megfogalmazni. Ezt a folyamatot a szervilizmussal azonosítják tévesen egyesek. Szintén a víziók hiányából következik, hogy az ellenzék egyelőre nem volt képes megalkotni a saját Európa-narratíváját, és ezáltal csak a napi politika szintjén képes kritizálni a kormány uniós álláspontját.

De összességében miért is olyan fontos az, hogy a baloldali ellenzék is rendelkezzék jövőképpel az Unióval és hazánkkal kapcsolatban? Ahogy már említettem, a választók preferenciáját nemcsak az összegszerű ígéretek határozzák meg, hanem a politikusok víziói is. Ha pedig visszakanyarodunk az alkotmánymódosításhoz, akkor láthatjuk, menyire fontos a jövőkép megléte.
A baloldal üzenetei között minduntalan felbukkan az alkotmány módosításának, vagy teljes újraalkotásának ígérete. Indoklásuk szerint erre azért is szükség volna, mert a kormány az Alaptörvényt és annak módosításait politikai érdekek mentén határozza meg. Ha azonban az ellenzék valóban el akarja hitetni a választóival, hogy kormányzásuk alatt az alkotmány nem fog a politikai rivalizálás martalékává válni, akkor bizonyítania kell, hogy a napi megélhetést jobbító ígéreteken túl egy magasztosabb cél is vezérli majd a döntéshozást.

Amikor a kormánypártok és az ellenzék is megalkotják jövőképüket, akkor azt ma már nemcsak Magyarország választóinak, hanem az egyesült Európának, illetve az abban élő polgároknak is szól. Egy közösség részeként ugyanis annak alakítói is vagyunk. Az Unió fejlődése során újabb útelágazáshoz érkezett, választanunk kell, hogy továbbra is a nemzetek Európáját építjük, mely kormányok laza szövetsége, vagy pedig elindulunk a föderáció irányába. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke 2012 szeptemberi beszédében az utóbbi megoldás mellett tette le voksát. A diskurzus már megindult Európa jövőjét illetően. A kérdés tehát az, hogy a változásoknak mindössze elszenvedői, vagy pedig részesei és alakítói is leszünk.

Európa: Igen? Nem?

A Fidesz elkötelezte magát a nemzetek Európája mellett, ahol a kormányok egyszerre versengenek és együttműködnek egymással. Ebből kifolyólag alapvető attitűdjét az Európa-kritikusság határozza meg. Ugyanakkor a baloldali ellenzéki erők egyértelmű válasza arra, hogy milyen Európát képzelnek el, még várat magára. Fel kell tenniük a kérdést, hogy vajon a magyar állampolgárok szívesen lennének-e egy olyan közösség tagjai, melynek nem lehetnek alakítói. Az Európai Unió népszerűsége a csatlakozás óta - kisebb felívelő szakaszokkal megszakítva ugyan - csökken, ami arra enged következtetni, hogy a feltett kérdésre nemlegest választ kell adnunk.

Az ellenzéknek tehát markánsabban kell megjelennie az uniós térben, ha kormányra kerül, ami persze nem jelenti azt, hogy fel kell vennie a jelenlegi kormánypártokra jellemző Európa-kritikus hangvételt. Európa-optimistaként is meg lehet fogalmazni ellenvéleményeket bizonyos kérdésekben, de a dolog lényegi eleme az, hogy fel kell vázolni egy olyan világképet, amely alternatívája lehet a Fidesz Európa-kritikus hozzáállásának.

Ha tehát válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy van-e politikai értelemben vett győztese és vesztese az ötödik alkotmánymódosításnak, akkor azt kell mondanunk, hogy a lépésnek sem győztese, sem pedig vesztese nincs, sokkal inkább tanulsága van. Ez a tizennyolc oldalas dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy miért is képes a Fidesz-KDNP kormány még mindig rendre megelőzni a közvélemény-kutatásokban az ellenzéket, és hogy miből is fakad a baloldali erők igazi versenyhátránya.

Ráadásul a demokratikus ellenzék a fent említett félresiklott diagnózisa miatt jószerivel még ezt a versenyhátrányt sem tudta helyesen meghatározni.

Gergényi Péter alaptalannak nevezte az ügyészség vádját és úgy vélte, nemhogy szándékos bűncselekményt nem követett el, de még gondatlant sem. Bene László úgy nyilatkozott, hogy a 2006-os őszi események során eleget tett vezetői kötelezettségeinek, és nem követett el bűncselekményt.