Az idei tanévben is lehet oktatási célú, személyes használatba adható laptopokat (notebookokat) igényelni a tanulók számára, a regisztráció szeptember 17-én elkezdődött – tájékoztatta a szülőket a Klebelsberg Központ (KK) egy KRÉTA-üzenetben.
Lapunk egyebek mellett arról érdeklődött a KK-nál, hogy idén is csak használt, az elballagó diákoktól visszavett eszközöket lehet igényelni, vagy történtek új beszerzések is. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy miután az erre irányuló, uniós forrásokból megvalósuló program lezárult, további eszközök beszerzésére ezen a projekten belül nincs lehetőség.
– Az oktatási kormányzat 2021-ben azt a döntést hozta, hogy a COVID utáni helyreállítást szolgáló RRF forrásokból egy jelentős részt a tanulóknak is kiadható digitális eszközök beszerzésére fordít, ezzel is elősegítve az ilyen eszközök beépülését az iskolai tanulás folyamatába – írták. Azt is közölték, hogy a „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt – ami az EU támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg – 579 ezer darab notebook beszerzésével és a rendelkezésre álló 151,18 milliárd forint felhasználásával zárult 2026-ban.
A projekt zárókiadványában olvasható összegzés szerint eszközök beszerzésére és kiosztására négy ütemben került sor: az első kör 2022. február 15. és március 31. között történt 120 ezer notebook kiosztásával, az eszközök beszerzése és kiszállítása 33,4 milliárd forintból valósult meg. A második körre 2023. november 9. és december 12. között került sor: 140 ezer eszköz 35,9 milliárd forint értékben. A harmadik és a negyedik kör a 2024-es tavaszi és őszi félévben történt, összesen 319 ezer laptopot osztottak ki 81,7 milliárd forint értékben.
A laptopesőt propagandacélokra is felhasználták az Orbán-kormány képviselői, például a 2022-es áprilisi parlamenti választások előtt fideszes politikusok (mások mellett Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, Becsó Zsolt, Vitályos Eszter, Csöbör Katalin) iskolákba látogattak el, hogy személyesen adjanak át egy-egy laptopot néhány fotó erejéig.
Nem sokkal később az atlatszo.hu arra hívta fel a figyelmet egy 2022-es cikkében, hogy a laptopok beszerzésére kiírt pályázaton induló nyertes cégek között több olyan vállalkozás is volt, amelyeket korábban az Orbán-kormánnyal hoztak összefüggésbe.
Sem a diákok, sem a szülők nem kapkodnak az iskolákban ingyenesen kölcsönözhető, de használt állami laptopokért2026 végéig be kell vezetni a mesterséges intelligenciát a magyarországi iskolákban, főleg, ha a használt állami laptopok bírjákA laptop az új krumpli a fideszesek kampányábanArról pedig Hadházy Ákos független parlamenti képviselő írt 2023-ban, hogy javarészt túlárazott és gyenge teljesítményű eszközöket osztottak ki az iskolások között: a beszerzett típusok piaci ára akkor bruttó 120-150 ezer forint között mozgott (de néhány típust boltokban már nem is forgalmaztak), míg a projekten belüli beszerzési ár 270 ezer forint körüli összegre jött ki, amit egyébként a program hivatalos zárókiadványa is megerősít, a kiadások között darabonként bruttó 256-278 ezer forintos átlagárak szerepelnek.
– Nem biztos, hogy minden esetben ez volt a helyzet, de az a laptop, amit korábban mi kaptunk, gyakorlatilag használhatatlan volt, még egy weboldalt sem lehetett normálisan megnyitni rajta, annyira lassú volt – erről Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője beszélt lapunknak.
Mint mondta, ő is azt tapasztalta, hogy az eszközök – vagy legalábbis egy részük – már a kiosztásukkor elavultak voltak. Emellett azt is problémának tartotta, hogy szerviz szolgáltatást nem biztosítottak az eszközökhöz, így ha az elromlott vagy megsérült, a szülőknek kellett kifizetniük.
„A digitális tananyag, amely a Krétából is elérhető, egy nagy rakás szar” – Háborognak a tanárok, az iskolai laptopok nagy része a dobozban múlt kiEzerforintos matricák díszítik az uniós közpénzből beszerzett tízezer elavult és gyenge laptopot– A projektet megvalósító Klebelsberg Központ a személyes használatba adható új notebookok beszerzésekor a műszaki paramétereket, a rendeltetésszerű használatot, valamint az oktatási célú feladatokhoz szükséges teljesítményt vette figyelembe. Mindezen céloknak a beszerzett gépek megfeleltek – válaszolta a KK az eszközök minőségét érintő kérdésünkre. Hozzátették: miután az első osztási körre 2022-ben került sor, így a legkorábban beszerzett eszközök is maximum 4 évesek.
– Természetesen előfordulhatnak műszaki problémák az egyes esetekben. Ezért arra kérjük az érintetteket, hogy ha ilyen gond merülne fel, azt jelezzék a kapcsolattartóknak – írták.
Arra a kérdésünkre, mikor lehet szükséges leselejtezni a laptopokat, azt válaszolták, hogy a beszerzett eszközök „műszakilag még alkalmasak a célra”, ezért a korukra tekintettel nem selejtezik le őket, csak akkor, ha úgy megsérülnek, hogy gazdaságosan már nem javíthatók.
Közölték azt is, hogy az idei tanévben az 5. és 9. évfolyamot kezdő diákok kaphatják meg a korábban kiosztott és alaphelyzetbe visszaállított digitális eszközöket, ezáltal is „biztosítva mindenki számára a korszerű tanulás lehetőségét”.
Azzal kapcsolatos kérdésünkre, mikor kerülhet sor új eszközök beszerzésére, azt a választ kaptuk, hogy a KK-nak egyelőre nincs tudomása további beszerzésekről, de „amennyiben szakpolitikai döntés születik a fejlesztési irány folytatásáról, a Klebelsberg Központ megteszi majd a szükséges lépéseket”.

