Hogy a magyar munkavállalóknak jelenleg az öt, tíz vagy húsz százaléka dolgozik-e Mészáros Lőrincnél és társainál, az részben definíció, részben tényfeltárás/nyomozás/vagyonvisszaszerzés-előkészítés kérdése. De mindenképpen jelentős hányadról van szó.
Az új kormány (egyik) legfogósabb dilemmája nem az, hogy mi legyen az érintett cégekkel (azt majd a bíróság eldönti, mint minden más lopott vagyontárgy esetén), hanem az, hogy mi legyen az ott dolgozó munkavállalókkal, akik akár egyszemélyben is lehettek haszonélvezői, vétlen közreműködői és elszenvedői a NER-nek.
Univerzálisan jó megoldás – tekintettel a Mészárosékkal, Orbánékkal stb. kapcsolatos közérzületre – nincs.
A tulajdonviszonyok nem maradhatnak így, ez egyértelmű: nem csupán az elszámoltatás, de maga a kormányzás is bohózatba fulladna, ha a Fidesz oligarchái megtarthatnák, amit a közösből magánosítottak.
Emlékeztetőül: a szóban forgó vagyon eredete néhány töredékszázaléktól eltekintve kizárólag közpénz. Állami vagy uniós támogatás, fillérekért megszerzett és/vagy ingyenhitelből „megvásárolt” közvagyon, illetve szemérmetlenül túlárazott közberuházások révén szerzett extraprofit. A helyzetet bonyolítja, hogy – szintén nem függetlenül az előző kormányzat politikai akaratától és beavatkozásaitól – az adott vállalkozási kör olyan stratégiai ágazatokban került majdnem vagy teljesen monopolhelyzetbe, mint például a vasútvonalak, a közúti-vasúti hidak építése.
Egyértelmű elvárás, elsősorban a kormány felé, hogy az eufemisztikusan nemzeti nagytőkének nevezett bűnözői kör által elsíbolt közjavak visszanyerjék közjószágjellegüket. Ismételten: közjószágjelleget említettünk – ami egyúttal meg kell hogy nyugtassa azokat, akik most hirtelen a nemzeti (köz)érdek védelmezőivé válva azon aggódnak, hogy a Lőrinc szomszéd garázsából kicsírázott vállalatbirodalom esetleg multikézbe kerül.
Miért kerülne? Az egész történet – a kormányváltás alapsztorija – éppen arról szól, hogy a közösség visszaveszi, ami az övé.
A közösség jelentheti az államot, annak valamely szervét, az önkormányzatokat vagy akár a dolgozókat is, de semmiképp sem jelenti a multikat.
Ilyen szándék a legjobb tudomásunk szerint soha, semmilyen formában nem fogalmazódott meg.
Természetesen tudjuk, hogy a valóságban nem ettől félnek: Orbánék világképében a párt(holdudvar)tól elválasztott köztulajdon, meg pláne a dolgozói tulajdon sokkal ijesztőbb, mint bármely multi. (A BYD-től például soha nem rettegtek, holott a kínai gazdasági imperializmus párt- és állami erőforrásokkal erősen megtámogatott szörnyszülöttjéről van szó, amely Magyarországon is mindent felzabál, ami az útjába kerül, az autópiactól a legjobb termőföldekig.)
A perspektíva az, hogy Mészáros, Tiborcz és a többi sógor-koma-bűntárs kezéből ki lesz véve a marsallbot (a vő már előremenekül azzal, hogy elkezdte eladogatni a rizikósabb vagyonelemeket), de ettől még Magyarországon továbbra is épülnek majd – például – hidak. Csak nem fölöslegesen, nem háromszoros áron, és nem a tágabb Orbán-család érdekkörében.
Akit ez zavar, nyugodtan reklamáljon. De ne a Tiszánál, hanem a választóknál – ők döntöttek így.