nyelv;Dél-Amerika;kihalás;

Az utolsó jagan

Orwell világa

Halálhíre eljutott a zord szigetvilág legtávolabbi zugába is, a chilei kormányzó háromnapos gyászt hirdetett. A megboldogult, Cristina Calderón (1928–2022) köztiszteletben álló őslakos asszony volt a Tűzföldön, úgy emlegették: Abuela, azaz Nagyi. Hosszú életét annak szentelte, hogy tragikus sorsú, kihaló népének legalább az emléke fennmaradjon. Ő volt az utolsó jagan.

A jaganok (másképpen yamanák) évezredek óta Dél-Amerika legdélibb csücskében, a Horn-fok közelében élték egyedülálló vízi nomád életüket. Kopár sziklák között dacoltak a dermesztő hideggel, hóviharokkal, hullámveréssel. Fókazsírral kenték be csupasz testüket. A férfiak halásztak, a nők kagylót, rákot gyűjtögettek a jéghideg vízben alámerülve. Kenuban töltötték idejük nagy részét, a tengerre is magukkal vitték örökké égő tüzeiket.

Ilyen apró, melengető lángokat pillantott meg a Föld körül hajózó Magellán 1520-ban, ezért nevezte el a vidéket Tűzföldnek (Tierra del Fuego). Az első európai, akivel a jaganok találkoztak, egy holland felfedező volt 1624-ben, de a távolság és az éghajlat akkor még megóvta őket. Négy társukat Angliába hurcolták; egyikük meghalt, de hárman hazatérhettek – éppen a Beagle vitorláshajón, együtt a Galápagos felé tartó ifjú Darwinnal (1832).

A végromlás a betolakodók következő hullámával érkezett a csaknem magyarországnyi szigetvilágba, amelyen Chile és Argentína osztozik 1881 óta. A behurcolt betegségekkel, különösen a tuberkulózissal szemben tehetetlen volt bennszülöttek immunrendszere, ahogy mindenütt az Újvilágban. Aranyásók, bálna- és fókavadászok, kalandorok, szökött fegyencek irtották az indiánokat. A jaganok lélekszáma egy emberöltő alatt pár százra csökkent.

Vad, elborzasztóan kegyetlen világ volt ez,

ilyennek látjuk Francisco Coloane chilei író magyarul olvasható elbeszéléseiben is – lebilincselő, de nem érzékeny lelkű olvasónak való kötet az Elmerülő jéghegy (Európa, 1978).

A beolvadó jaganok beszédét a vegyes házasságokban kiszorította a spanyol. Mégis ismert egy egyedülálló kifejezésük: a „mamihlapinatapai” a Guinness Rekordok Könyvében szerepel mint a legösszetettebb jelentésű szó. Arra utal, amikor ketten szótlanul összenéznek, és mindketten a másiktól remélik, hogy kimondja, amire gondolnak vagy vágynak… Mennyi finomság egyetlen szóban! És még őket csúfolták vadembereknek a messziről jött desperádók…

Ebbe a kivesző kultúrába született bele Navarino szigetén Cristina Calderón; sok mindenen ment keresztül, akárcsak ezen a féltekén a másik „huszonnyolcas”, Szilágyi György. Elárvult kislányként öreg rokonoknál nőtt fel, tőlük tanulta a hagyományokat. Küzdelmes életében három férjét élte túl, egyikük sem volt jagan.

Tíz gyermeke még értette az anyanyelvét, de unokáihoz már spanyolul kellett szólnia.

Nővérének halála után, tudva, hogy csak ő maradt, mentette a menthetőt, és néprajzosoknak, érdeklődőknek adta tovább az ősi kézművességet. Mindenki Nagyija, az utolsó jagan – mint ősei közül oly sokan – végül maga is járvány áldozata lett: a Covid szövődményeiben hunyt el 2022. február 16-án, 93 éves korában.