Az 1961-es jeruzsálemi Eichmann-per hátterében a nyugatnémet hírszerzés titkos műveletet folytatott, amelynek célja nem a háborús bűnös megmentése, hanem a bonni politikai elit védelme volt. Klaus-Dietmar Henke történész új könyve, valamint a korábban zárt BND-iratokat feldolgozó kutatás szerint a Szövetségi Hírszerző Szolgálat már 1960 nyarán beszervezte Dieter Wechtenbruch 29 éves ügyvédet, Robert Servatius védő közvetlen munkatársát. Wechtenbruch V–7461-es jelzéssel, „Laqueur” fedőnéven jelentett Pullachba arról, mit tudott a külvilágtól elzárt fogolyról és milyen stratégiát követ a védelem.
A művelet első számú politikai tétje Hans Globke személye volt. Konrad Adenauer kancellár egyik legfontosabb bizalmasa 1953-tól a kancellári hivatal államtitkáraként a nyugatnémet államigazgatás egyik központi figurája lett. Múltja azonban súlyos tehertételt jelentett: a nemzetiszocialista rendszer idején belügyminisztériumi jogászként közreműködött a zsidóellenes szabályozás kidolgozásában, 1936-ban pedig társszerzője volt a nürnbergi faji törvényekhez írt hivatalos kommentárnak. Bonn attól tartott, hogy Eichmann vallomásai a holokauszt jogi előkészítésének felelősségét a háború utáni kormányzatig vezetik.
Adenauer jobbkezét kellett védeni
Henke kutatásai szerint a BND feladata ezért az volt, hogy figyelje s – amennyire lehet – befolyásolja a védelem lépéseit. Wechtenbruch rendszeresen beszámolt Servatius terveiről és az Eichmann rendelkezésére álló anyagokról. A legkényesebb pillanat 1961 decemberében jött el: Eichmann zárónyilatkozatában Globkét és több más személyt is meg akart nevezni a felelősség részeseként. A BND-ügynök jelentése szerint Servatius kezdeményezésére ezeket a neveket végül kihúzták, így nem hangzottak el a tárgyalóteremben. A kutatás nem azt állítja, hogy Bonn irányította az egész eljárást, hanem azt, hogy a védelem közepében működő informátor révén kivételes betekintést és befolyási lehetőséget szerzett.
A nyugatnémet kormány félelmét a hidegháborús propaganda is növelte.
Kelet-Berlin Globkét évek óta annak bizonyítékaként mutatta be, hogy a szövetségi köztársaság vezető apparátusában a Harmadik Birodalom egykori tisztviselői folytathatták karrierjüket. Ha neve a század egyik legnagyobb háborús bűnperében kerül a reflektorfénybe, az súlyos nemzetközi kárt okozhatott volna Bonn-nak. A történethez ugyanakkor hozzátartozik, hogy Izraelnek is érdeke fűződött a nyugatnémet kapcsolatok megőrzéséhez. A korabeli dokumentumok szerint David Ben-Gurion kormánya sem kívánta, hogy a per a háború utáni Németország egészének felelősségéről szóló politikai konfliktussá váljon.
Eichmann későn változtatott taktikát
A halálos ítélet kihirdetése után Eichmann megpróbálta megváltoztatni védekezését. Reinhard Strecker nemrég elhunyt politikai aktivista Globke múltját feltáró könyve alapján azt akarta bizonyítani, hogy ő maga csak egy nagy állami gépezet végrehajtója volt, és követelte Globke tanúkénti meghallgatását. A bíróság azonban nem nyitotta újra az eljárást. Eichmann börtönben írt feljegyzéseiben szintén utalt arra, hogy a náci állam jogalkotói és deportálási apparátusa ugyanannak a rendszernek a részei voltak. A BND ezután is igyekezett akadályozni, hogy ezek az anyagok Nyugat-Németországban széles nyilvánosságot kapjanak.
A korai Német Szövetségi Köztársaságban a demokratikus államépítés együtt járt számos olyan szakember továbbfoglalkoztatásával, akik a nemzetiszocialista rendszerben is tisztséget viseltek. A Gehlen-szervezetből kinövő BND maga is sok egykori náci és Wehrmacht-kádert alkalmazott. Adenauer kormánya a hidegháborús stabilitást és a Szovjetunióval szembeni szövetségi beágyazottságot gyakran fontosabbnak tekintette a személyi múlt következetes feltárásánál.
A friss kutatás hátterében egy 2011-ben létrehozott független történészbizottság munkája áll, amely a BND korai történetét vizsgálta.
Henke szerint a szolgálat sokáig megtagadta az Eichmann-perhez kapcsolódó iratok teljes hozzáférését, és csak a résztvevők halála után vált lehetővé a mélyebb levéltári feltárás. A dokumentumokból az is kiderül, hogy a hírszerzés nemcsak a tárgyalótermi fejleményeket követte: amikor Eichmann börtönben írt emlékezéseinek részleteit egy nyugatnémet lap közölni akarta, a BND fellépett a publikáció megakadályozásáért. Ez tovább erősíti azt a képet, hogy a művelet a bonni politikai károk korlátozására irányult.
A kutatás ezzel a nyugatnémet múltrendezés egyik legérzékenyebb fejezetét teszi ismét vitatémává: meddig tekinthető államérdeknek a fiatal demokrácia stabilitásának védelme, és honnantól válik ez a múlt eltakarásává.
Wechtenbruch szerepe évtizedeken át rejtve maradt, és a BND sokáig korlátozta az ügy iratainak kutathatóságát. Az archívumok teljesebb megnyitását az tette lehetővé, hogy a művelet utolsó ismert résztvevői is meghaltak; Wechtenbruch 2025 áprilisában hunyt el. Eichmannt 1962-ben kivégezték, Globke viszont büntetőjogi felelősségre vonás nélkül halt meg 1973-ban.
A mostani feltárás nem írja át a jeruzsálemi per ítéletét, de jóval sötétebb képet fest arról, milyen eszközökkel védte Bonn saját politikai folytonosságát a múlttal való szembenézés idején.
