A vő elad, az após listáz. Tiborcz István éppen csökkenti részesedését a Gránit Bankban, Orbán Viktor pedig közben előre figyelmeztet arra, mi vár azokra, akik a vagyonvisszaszerzési hivatalnál mernek dolgozni. Orbán Viktor vasárnap este a Hír TV-ben – „higgadtan, nyugodtan” – előre szólt.
Aki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalhoz megy dolgozni, azt nyomon fogják követni. Nyilvánosságra hozzák. És amikor a Fidesz visszatér, jöhet a felelősségre vonás.
Nem azt mondta: aki ott törvényt sért. Nem azt mondta: aki bizonyítékot hamisít. Nem azt mondta: aki visszaél a hatalmával. Nem is azt, aki koncepciós ügyet gyárt. Azt mondta: aki ott munkát vállal. A HVG idézete szerint: „nyomon fogjuk őket követni, minden egyes embert, aki ott munkát vállal, nyilvánosságra hozzuk”.
A legerősebb mentség Orbán mondatára az volna, hogy nem a hivatal dolgozóit, hanem egy esetleges törvénytelen apparátus résztvevőit figyelmezteti: senki nem bújhat majd ki azzal a kifogással a felelősség elől, hogy csak a munkáját végezte. Ez önmagában védhető álláspont volna. Csakhogy Orbán nem ezt mondta.
Nem a jogsértőkről beszélt, hanem „minden egyes emberről, aki ott munkát vállal”. És a kettő között van az a határ, ahol az elszámoltathatóság ígérete megfélemlítéssé válik.
Van ebben valami egészen pőre. Orbán már nincs hatalmon, de úgy beszél, mintha a jövőbeli hatalommal már most rendelkezne. Nem rendeletet ad ki, nem ügyészt utasít, nem rendőrt küld. Csak előre közli a következményt. Tudni fogjuk, ki vagy. Megjegyezzük a nevedet. És ha visszajövünk, lesz még dolgunk egymással.
Ehhez ma nem kell államhatalom. Elég az emléke annak, hogy egyszer már volt, és az ígéret, hogy megint lehet.
Közben néhány nappal korábban Orbán Viktor veje, Tiborcz István megállapodott Gránit-részesedése közel tíz százalékának eladásáról. A BDPST 9,86 százaléknyi részvényt ad el a Fáy Zsolt, a MagNet Bank főtulajdonosa által vezetett befektetői körnek. Tiborcz részesedése ezzel 39 százalék körüli szintről harminc százalék alá kerülhet. A Gránit vezetése pedig a hírek szerint a sajtóközleményből értesült az ügyletről.
Nem kell azt állítani, hogy Tiborcz menekül, és azt sem tudjuk biztosan, hogy az eladás mögött közvetlenül a vagyonvisszaszerzési hivatal léte áll-e. De azt sem kell eljátszanunk, hogy nem látjuk a színpadot. Néhány nappal korábban már arról lehetett olvasni, hogy az új hivatal egyik valódi próbája éppen az lehet, képes-e feltárni a korábbi hatalmi-gazdasági hálózatokban a közvagyon útját.
A vő vagyont rendez. Az após pedig üzen azoknak, akik a vagyont vizsgálnák: fel lesz írva a nevük.
Lehet erre azt mondani, hogy véletlen időbeli egybeesés. Csak éppen politikailag akkor is ugyanarról a korszakváltásról beszélünk.
A Fidesz természetesen azt mondja, hogy az NVVH egy „Tisza ÁVH”. Rendben. Mondja. Forduljon az Alkotmánybírósághoz, követelje a hivatal megszüntetését, mutassa meg, melyik hatásköre törvénytelen. Leplezze le, ha koncepciós eljárás indul. Védje meg azt, akit jogtalanul üldöznek. Ez politika. Előre üzenni a hivatal leendő dolgozóinak viszont megfélemlítés.
És ehhez nem kell bezárni az intézményt. Elég elérni, hogy akire szükség lenne, az ne akarjon ott dolgozni. Egy jó jogász, egy pénzügyi nyomozó, egy családos köztisztviselő mind ugyanazt mérlegelheti: megéri-e ez az állás, ha a volt miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy számontartanak, és ha egyszer visszajönnek, lesz következménye? Orbánnak ehhez egyetlen embert sem kell kirúgnia. Elég, ha néhányan már be sem adják a pályázatukat.
A következő fordulat pedig szinte kínálja magát. Végül azok jelentkeznek, akiket ez nem riaszt, mert eleve politikai küldetésként tekintenek a munkára. A Fidesz pedig rámutathat: tessék, megmondtuk, hogy politikai rendőrség.
Önbeteljesítő jóslat: előbb ÁVH-nak nevezed, aztán elijeszted belőle azokat, akik nem akarnak ÁVH-t csinálni, végül bizonyítékként felmutatod, ami maradt.
Az Orbán-mondat brutalitása nem a stílusában rejlik, hanem abban, hogy működhet. És ezért különösen groteszk, hogy mindezt a „jogállam helyreállításának” nevében mondja. Tizenhat év kormányzás után most az a jogállami program, hogy név szerint számon tartják egy új állami intézmény alkalmazottait? Ez volna a garancia az önkény ellen? Lista, nyomon követés, majdani elszámoltatás?
A jogállamnak éppen az volna az értelme, hogy nem azt nézi, ki hol dolgozott, kinek a kormányzása alatt, melyik politikai tábor által létrehozott intézményben. Hanem azt, mit tett. Ha az NVVH embere törvényt sért, koncepciós ügyet gyárt, hamisít, zsarol vagy visszaél a hatalmával, feleljen. De a tettéért. Nem azért, mert felvette a munkát.
És ugyanez vonatkozik Tiborcz Istvánra is. Nem azért kell vizsgálni, mert Orbán Viktor veje, hanem azért, ha van mit vizsgálni: a közbeszerzést, a hitelt, a tulajdonosi láncot, a közpénz útját. Pontosan ettől különbözne a vagyonvisszaszerzés a bosszútól.
Most mások kérdeznének. Tiborcz közben elad. Orbán pedig előre szól a kérdezőknek. Higgadtan. Nyugodtan. Nem is kell ordítani, ha mindenki érti az üzenetet.
A szerző keramikus, publicista.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.