Olykor olvasni jól fizető állásokról, amelyekhez nem is feltétlenül kell magas iskolai végzettség, tudás vagy értékelhető teljesítmény. Ilyet talált magának Pócs János, a parlament levitézlett ripacsa. Az előbb felsorolt tulajdonságok egyikét sem hordozza, de azért van egy egészen különleges képessége: ahol megjelenik, a közélet színvonala, a stílus és az igazság megszűnik.
Ilyet tanulni nem lehet, ehhez valami adottság kell. Magyar Péter-bábuval utazgatott, a Parlamentben videókat készít olykor egy telefontokkal, máskor villog a feje, no nem azért, mert szikrázik az elméje, hanem mert az okosságot a szemüvegében hordja.
Csakhogy egy ellenzéki parlamenti képviselő alapvető feladata egészen más. A kormány ellenőrzése, a törvényjavaslatok kritikus, tényeken alapuló elemzése, az alternatív politikai jövőkép képviselete. Ám Pócs János a Parlamentet egy búcsú színpadának tekinti, ahol este, a sok feles után már azon megy a versengés, ki tud hangosabban kiabálni.
De mivel nem tudja itt kiélni az összes képtelen képességét, neki saját csatornája is van. Pócs pacekban. Ez a neve.
És ez itt nem a reklám helye, kifejezetten azoknak ajánlott, akik az alacsony vérnyomásukat gyógyszer nélkül szeretnék helyreállítani. Mert a Pócs-elméletet egyetlen mondatban össze lehetne foglalni: ha nincs érv, legyen videó, ha nincs hozzá valóság, gyártsunk történetet, és legyen botrány.
Most éppen emiatt került a figyelem középpontjába a páratlan adottságú ellenzéki képviselő: Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista feljelentette az ügyészségen, azt állítva, hogy a csatorna egyes interjúalanyai pénzt kaptak azért, hogy Magyar Pétert és Magyar Mártont lejárató tartalmak készülhessenek. A feljelentéshez két átutalási bizonylatot is csatolt.
Nem ez az első és egyetlen feljelentés ellene, már zaklatási ügyben is bepanaszolták. Azt, hogy melyik esetben történt bűncselekmény, történt-e egyáltalán, természetesen nem egy publicista dolga eldönteni. Arra ott van a hatóság. De emlékezhetünk arra a korábbi videós történetre, amelyben egy férfi azt állította, hogy tiszások verték meg. A történet aztán látványosan szétesett, amikor kiderült, hogy ez egy ordas nagy hazugság.
A politikai vád viszont addigra már megszületett, és ez a lényeg. Előbb gyártani valamit, aztán lássuk, mi lesz. Ha kiderül, hogy nem igaz? Sebaj. Addigra már eljutott az emberekhez. És amikor azt hinnénk, hogy ennél már nincs lejjebb, Pócs János megmutatta, hogy dehogynem. A Parlamentben Magyar Péter személyiségét gyermekkori traumákkal és szeretethiánnyal kezdte magyarázni, gyalázva ezzel a szüleit. Aztán a kormányfő kiskorú gyermekeit vette célba.
Pócs János eszköze a személyeskedés, a lejáratás, a botrány. Ilyen feladatkör a cirkuszban sincs.
A parlamentben meg pláne, ahol nem szórakozni akaró nézők ülnek, hanem olyan emberek, akik az ország ügyeivel foglalkoznak. Ebben a történetben nem az a leggyalázatosabb, hogy Pócs János ripacsként viselkedik, hanem az, hogy ehhez megkapta a magyar Országgyűlés egyik székét, és még támogatói is vannak. A mi pénzünkből. A mi parlamentünkben.