adatkezelés;Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság;Gondosóra;Tanács Zoltán;Tudományos és Technológiai Minisztérium;

Bejelentést tesz a NAIH-nál a Gondosórák adatkezelése miatt a kormány

A szakminiszter úgy látja, az összegyűjtött információk alapján felmerült az alapos gyanúja annak, hogy az adatkezelés során nem megfelelően jártak el.

Bejelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) a Gondosóra-program adatkezelésével kapcsolatban.

Tanács Zoltán egy szerda reggeli Facebook-posztban azt írta, további dokumentumok, beszámolók és korabeli információk kerültek a birtokukba, amelyek alapján már nem tartják szükségesnek, hogy saját vizsgálatot vagy auditot folytassanak le.

Korábban azt hozták nyilvánosságra, hogy a Kormányzati Szolgáltató Központ és a Fidesz között olyan együttműködési és adatfeldolgozási megállapodás volt hatályban, amely alapján a párt aktivistái a Gondosóra-program egy meghatározott, 78 év feletti felhasználói körének személyes adatait felhasználva kerestek fel idős embereket.

Azóta megvizsgálták a Gondosóra honlapján korábban elérhető adatkezelési tájékoztatók időbeli változásait, az érintettektől érkezett beszámolókat, továbbá a személyes megkeresésekre, telefonhívásokra és levelekre vonatkozó korabeli információkat. A politikus szerint ezekből elegendő adat gyűlt össze ahhoz, hogy az ügyet az illetékes hatóságnak adják át.

A NAIH rendelkezésére bocsátják a náluk lévő releváns dokumentumokat és információkat. A vizsgálattól annak tisztázását várják, hogy pontosan milyen személyes adatokat adtak át, kik fértek hozzá ezekhez, milyen célra használták őket, készültek-e másolatok vagy további nyilvántartások, illetve összekapcsolták-e az adatokat más adatbázisokkal.

Arra is választ várnak, történt-e a szerződésben meghatározott céltól eltérő adatkezelés. Tanács Zoltán hangsúlyozta, az állampolgárok személyes adatainak védelmét alapvető követelménynek tartják, különösen akkor, ha az adatokat állami szolgáltatás keretében gyűjtötték össze. Az ügyben ezért a független adatvédelmi hatóság vizsgálatát tartják szükségesnek.

A Chilét, New Yorkot és Isztambult érintő hivatali út szállásaira további csaknem 5 millió forintot költöttek.